A röplabda a legigazságosabb labdajáték a világon (1. rész)

Amikor még Kaposváron volt alkalmazásban, akkor is figyelte az MTK Budapest eredményeit, követte a változásokat, majd amikor a rossz rajt után idekerült, megtáltosodott a csapat. Oláh Jánossal, az MTK Budapest női röplabdacsapatának másodedzőjével hosszabban beszélgettünk, így az interjút több részben adjuk közre.

Zúzmarás januári délutánon beszélünk meg találkozót a Városmajorban. Előbb érek oda, de Janó – ahogy mindenki hívja – megelőz. A juniorok edzését figyeli, kezében kávé. A meccseken mindig nagy lángon ég, most halk szavú, megfontolt ember benyomását kelti. A múlttal kezdjük:

– Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdacsapatától érkeztél. Mit tudtál a volt munkahelyeden a jövendőbeliről?

– Mindannyian tisztában vagyunk az eredményekkel, figyeljük a többieket, valamikor jobban, néha kevésbé. A nyári időszakban azért is követtünk mindenkit Kaposváron, hogy lássuk, ki hogyan erősít, riválisaink milyen nívót képviselnek, és ehhez képest ott mit kellene tenni. Kaposváron is a legjobb nyolc volt a cél.

– A volt csapatod pont a mostanival kezdte a bajnokságot.

– Igen, már nyáron sejtettük, hogy sokan külföldiekkel erősítenek, mert a magyar piacon már nem igazán volt olyan játékos, aki a magasabb rendű célok eléréséhez segítséget tudott volna nyújtani. Ez eléggé felborította az erőviszonyokat, és amikor láttuk, hogy az MTK Budapest nem hoz külföldit, akkor úgy gondoltuk, hogy mindenféleképpen velük kell rivalizálnunk. Mint ahogy ezt az idő igazolta is.

– Amikor idekerültél, elég furcsa helyzet alakult ki, hiszen Sun De-Li távozásával megváltoztak a junior-, illetve a felnőttcsapat felkészülési feltételei, és nem is biztos, hogy hálás helyzet, hogy megszoktak valakit, és akkor idejön az edző a riválistól. Mégis, ahogy látom viszonylag gyorsan beilleszkedtél, a lányok megszoktak. Hovatovább, az eredmények azóta jönnek amióta itt vagy.

Mielőtt válaszolna, nagyot kortyol a kávéból, és eligazít, hogy nem szerencsés edző kollégáról nyilatkozni, a hátteret nem is ismeri, csak feltevései vannak, de azért belekezd:

– Ezt köszönöm! Ha ilyen egyszerű lenne, akkor mindig lehetne találni ügyeletes embert. Millióan vannak, és magamat nem is tartom közülük valónak. Persze furcsa volt a riválistól jönni, de a világ ma már ilyen. Sokan – főleg a futballban – visszasírják, hogy a játékosok tíz meg húsz éveket játszottak egyazon klubnál. Nagy keretek együtt maradtak, de ma már nem ilyen a világ. Ez is szakma, és az ember oda megy dolgozni, egy: ahova hívják, kettő: ahol ő is úgy érzi, hogy tud valamit tenni. Én így gondoltam, nekem nem ment el a kedvem az edzősködéstől. Sőt, Kaposvárhoz gyönyörű emlékek fűznek, kiváló eredményeket értünk el. Így alakult, ilyen van, a főnökök eldöntötték, aztán kész. 

Ennél a mondatnál picit elgondolkodik, látom rajta, hogy fejben Kaposváron jár, de kisvártatva folytatja:

– Örültem az MTK megkeresésének, úgy voltam az első pillanattól kezdve, hogy ha a múlttal foglalkoznék, akkor tévútra vezetném magam is, meg azt a közeget is, amelyik befogadott. Itt megvan a feladat, azt kell elvégeznünk. A lányok más-más csapatokból jöttek, nekik is lehetnek kisebb-nagyobb érzelmi gondjaik. Ha okosak, akkor ezzel nem foglalkoznak. Szundival (Sun De-Li. A szerk.) talán az lehetett a legnagyobb probléma, hogy nem tudott kommunikálni. Ez nem a lányok specialitása. Dolgoztam épp eleget – vagy húsz évet – fiúkkal. Nem! Mindenhol fontos a kommunikáció, végül is azért tanultunk meg beszélni, hogy használjuk nem? A másik, hogy rosszul kezdődött az idény az MTK Budapest számára, és ebbe belefordultak a játékosok. Elbizonytalanodtak maguk felé és kifelé is, nyilván az edzők is. Keresték az okokat, magukban és másban is. Az ember próbálja ilyenkor analizálni a helyzetet. Az önbizalomhiány volt a legnagyobb probléma, és úgy felkészülni sem tudnak rendesen. Ráadásul, amikor idekerültem, háromnaponta meccseket játszottunk. Edzeni nagyon kevés időnk volt.

– Mi a dolgod, mivel tolod a szekeret?

Én másodedzőnek jöttem, van itt kiváló vezetőedző, Széll Mátra személyében. Itt van Nyári Virág, aki remek játékos volt, nagy tapasztalattal rendelkezik. Engem részfeladatra hívtak, annak próbáltam megfelelni, meg beilleszkedni, nemcsak a játékosok közé, hanem magába a vezetésbe, meg a klubba. Kerestem, hogy miben tudnék segíteni. Az első pillanattól azt mondtam, hogy elsősorban röplabdáznunk kell nagyon sokat, csapatot kell csinálnunk, megerősíteni a lányokat abban, hogy tudnak játszani, sokkal jobbak, mint amit idáig elértek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenfelek ugyanezt csinálják. Tehát ott sem dilettánsok, meg rossz játékosok vannak. Ez verseny, azért hívják sportnak. Mi megpróbáljuk a legjobb arcunkat mutatni, és ezzel a legjobb eredményt elérni, de én azt mondom, hogy mindenekfelett tisztelni kell az ellenfeleket és azt a munkát is, amit másutt elvégeznek…

Folytatjuk.

Ezt olvastad már?