Atlétika
Krizsán Xénia
Tavaly szeptemberben indította el az MTK Budapest a labdarúgócsapat és az egyesület közös programját, melynek célja a klubunk népszerűsítése.
A célok között a sportolók és a szurkolók toborzása, illetve az MTK megismertetése, népszerűsítése a gyerekek, szülők és pedagógusok körében. A program keretében sikerült több tankerülettel és 62 iskolával megállapodni, valamint az együttműködő partnerek száma folyamatosan nő.
Nemrég a Bárczy Gusztáv Készségfejlesztő Iskolában jártunk, ahol súlyosan szellemi és értelmi fogyatékos gyerekek nevelődnek. A különítményünknek tagja volt női labdarúgócsapatunkból Vajda Orsolya és Siklér Kinga, Gedeon, az MTK kabalaállata, valamint Ujlaki Tamás és Rózsa Mihály.
A gyerekek óvatosan fogadtak minket, de látták, nyitottak vagyunk a barátkozásra, így hamar megnyíltak, és rengeteg szeretetet kaptunk tőlük.
A sportnap programja közös bemelegítéssel vette kezdetét, amibe a lányaink, a libánk és a gyerekek nagy örömmel vettek részt. Ezután több állomásra szakadt szét a játék. Mi a tornatermet foglaltuk el, ahol sorversenyt rendeztünk a csapatoknak. Voltak gyerekek, akiket erősen kellett bíztatni a részvételre, de nagy sikernek éltük meg, hogy mindenkit sikerült rávenni a közös játékra. A verseny végén többen is Gedeonnal készítettek közös képet.
Ezután az udvaron kötetlen program és némi tánc, majd díjátadó következett, amelyen Siklér Kinga és Vajda Orsolya jutalmazták a győzteseket, de mindenki kapott oklevelet és a legjobbak serleget is. A délelőttöt ezt követően közös focizás zárta a tornateremben.
Csodálatos élmény volt a beteg gyerekek mosolyát és örömét látni. Csodálatos volt megélni, hogy ezzel mi tudtuk megajándékozni őket. Az MTK Budapest több mint egy sportegyesület. Ide még mindenképpen vissza fogunk térni.
Látogatás a Bárczy Gusztáv Készségfejlesztő Iskolában