Kézilabda
Szőke Szonja

140 éve az MTK-alapító révén jött létre a magyar úszósport. (Szekrényessy Kálmán 1880-as Balatonátúszása) V. rész

Publikálva: 2020.09.10 Frissítve: 2020.09.09 MTK Budapest

MTK legendárium Ι 44. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Elmúlt tehát az Anna-bál, de az idő nem kedvezett továbbra sem a távúszásnak. A július 23-i Füred-Tihany-Füred úszást erős hullámverés mellett néhány nap múlva újból teljesíti. Mint már korábban írtunk róla, Szekrényessy Balatonátúszásának hátterében érdekes szerelmi négyszög húzódott, mely a szerelmes bajnokot jelentősen inspirálta.

Hiába volt a tréningezés, ha a rossz idő minduntalan keresztülhúzta a számításait. Július 30-án, pénteken nagyszerű alkalom lett volna az úszáshoz, a víz 21, a levegő pedig 28 fokos volt. A nap ugyanígy indult, de délutánra olyan komoly vihar kerekedett, minek szele és esője vasárnapig, a kitűzött nap reggeléig 15 fokosra hűtötte le a tó vizét. A kedvezőtlen időjárás állandósult, ami akarva-akaratlanul a tántoríthatatlan úszó malmára hajtotta a vizet, hisz mind többen fogadtak ellene.

Az ország egyik legjelentősebb vicclapja, az időjárás miatti kényszerű halogatásról tréfásan ezt írta: „Egy új közmondást csinált Szekrényessy Kálmán úr. Ezentúl nem azt mondjuk: savanyú a szőlő, hanem hogy hideg a Balaton.

Eközben az újságok folyamatosan beszámoltak az újabb és újabb időpontváltoztatásokról, melyek a határidő lejártával fenyegették Szekrényessyt. A tét már jelentősre, száznegyven-ezer forintra rúgott. Ezzel párhuzamosan a lapokban olvasható volt az úszó merész fogadási felhívása is:

Tisztelt Szerkesztőség!
A sport érdekében kérem becses lapjukban a következőt beiktatni: Távúszásom alkalmából Balatonfüred-Siófokra pontos számítás szerint csaknem 3 1/16 mtfld a távolság. Ez alkalomból többen fogadásokat tettek, három, sőt ötezer forint még tartható! A siker ellen fogadók háromszoros tételt tesznek, legkisebb tétel 30 forint, mely összeg vagy a füredi fürdőigazgatósághoz, vagy a budapesti nemzeti casino titkárjához küldendő.

A Balatonparton fogadni nem számított szokatlan dolognak, hisz Füred ekkor különösen ismert volt szerencsejáték szenvedélyéről:

Hosszú ideig e fürdő volt az ország egyik leghíresebb mulatóhelye. Különösen a kártya és más szerencsejátékok oly nagy mértékben divatoztak, hogy Balaton-Füred egész hazai Monacónak is beillett.

Közben Szekrényessy – hogy az időt elüsse s a fogadásra embereket toborozzon – augusztus 12-én színre vitte, erre az alkalomra írt egyfelvonásos (vélhetően) Pesten készített darabját, a „Miért ússzák át a Balatont?” A kis művet voltaképpen a nagy eseményt követően tervezte bemutatni, méghozzá „Miért úszták át a Balatont” cím alatt (majd ez utóbbira is sor került).

Balaton-Füreden, mint levelezőnk írja, e hó 12-én adták elő Szekrényessy Kálmán »Miért ússzák át a Balatont« című egyfelvonásos dramolette-jét. A darab, mely az alkalomszerűség ingerével bírt, szépszámú közönséget vonzott a színházba és tetszést is aratott. Nem valami jó drámai mű ugyan (ami nem is várható egy szűkebb körű társaság számára készült darabtól), de egy-két ügyesen írt jelenet s pár elmés dialóg van benne. Ezek nem is tévesztették el hatásukat s a színészeket s a szerzőt, aki igen sokoldalú tehetség, élénken megtapsolták. Az előadáson volt egész Balaton-Füred elite-közönsége.

Végül javulni kezdett az idő, így augusztus 21-én úgy tűnt, hogy 25-én teljesíthető lesz az úszás. Az idő azonban még egyszer utoljára közbeszólt. A szombat ugyan gyönyörű, derült időt hozott, éjjel azonban „megeredtek az égnek csatornái” és egész vasárnap szakadt az eső. Écsy igazgató legényeinek két napig legalább nem kellett a sétányok útjait a napernyős dámák és sétapálcás urak előtt öntözniük, hisz a por átmenetileg tekintélyes sártengerré változott. Azonban amilyen hirtelen jött az eső, legalább oly hamar vége is szakadt. 23-án, hétfőn pedig már újból nyári forróság örvendeztette a füredieket. 

A közelítő ősz miatt azonban már nem lehetett tovább várni, éppen ezért még ezen a hétfői napon Szekrényessy végleg elhatározta magát – az időjárástól függetlenül, legyen bár szél, eső vagy vihar –, megkísérli az úszást. Ennek hírét majd minden országos lapban leközöltette, egyúttal szétküldve a meghívókat is. Az úszás napját a nagyközönséghez igazodva, augusztus 29-én, vasárnapra jelölte meg, melyre az ország közvéleménye várakozással tekintett...

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!