Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Tizenkettedik hely

Publikálva: 2019.04.27 Frissítve: 2019.04.29 Kosárlabda női

A péntek késő este lejátszott szezonzáró bajnokink nem a mi szánk íze szerint alakult: rossz kezdést követően 26 pontos hátrányból ugyan még visszajöttünk mínusz 12-re, de a végén 17-tel kikaptunk.

Pedig olyan szépen fel volt építve ez a playout!

Mármint a mi szempontunkból: látszott már a legelején, hogy a PINKK lehet az a csapat, amelyet az alapszakasz utolsó helyéről nekiindulva utolérhetünk, és a kezdeti kétgyőzelemnyi hátrány felét ledolgoztuk, amikor hazai pályán 66–63-ra legyőztük. Riválisunk közben mindenkitől kikapott, méghozzá oda-vissza, ami lehetővé tette, hogy ha még egyszer megverjük – az alsóházi rájátszás keretében másodjára, az egész idényt tekintve pedig negyedik alkalommal –, kiharcoljuk a bentmaradást. A pályán. Szóval szépen kicsúcsosodtak a 9–12. helyért kiírt csatározás küzdelmei az utolsó fordulóra: a kilencedik pozíció sorsa is ennek keretében dőlt el szerdán (a BEAC javára – ez úton is gratulálunk), majd a tizenegyedik helyezés is péntek este tíz után öt perccel.

Ez pedig a PINKK Pécsi 424 javára.

Hogy miért? Röviden: mert ellenfelünk sajnos többet tett érte, látszólag jobban akarta, amit még leírni is szomorú, de kívülről nézve így tűnt. Egyetlen negyedben küzdött a csapatunk úgy, ahogy végig kellett volna: a harmadikban, amelynek végére 12 pontra jött fel a korábbi 26 pontos hátrányból, tehát tulajdonképpen visszahozta az esélyt a győzelemre a kilátástalannak tűnő helyzetből. Aztán közelebb sajnos már nem tudott férkőzni a záró játékrészben, de egyértelmű, hogy nem ezen, nem akkor ment el a meccs, hanem a 39–16-ra elbukott első félidőben. Amelyben mindössze 16 százalékos találati aránnyal dobtunk mezőnyből, ennek minősítésére inkább nem is keresünk jelzőket, pedig az elején megvoltak a tiszta helyzeteink a palánk alatt. Ha azokat sikerült volna pontokra váltani, és nem tud elhúzni vendéglátónk már az első negyedben...

Ám a sportban ugye nincs ha, ezt ott és akkor kellett volna jobban csinálni. Ezzel együtt amennyiben mérleget szeretnénk vonni így az idény legvégén, meg kell, hogy állapítsuk, hogy a helyezésünk reális, mert még az épp előttünk végző PINKK játékoskerete is erősebb volt a miénknél. Pláne, hogy még a kozármislenyi pécsiek is négy légióst alkalmaztak, akik közül kettő kidőlt a bajnokság hajrájára, a maradék kettő azonban péntek este is főszereplő volt abban, hogy nem tudtuk megszerezni a hőn áhított győzelmet: a bosnyák center, Jovana Markovic 17 ponttal és 13 lepattanóval masszív dupla-duplát ért el, a szerb irányító, Tijana Csukics pedig elképesztő 30-as +/– mutatóval zárta meccset. Aki számára újdonságszámba menne eme statisztika, ez azt jelenti, hogy amíg ő a pályán volt, csapata harminc pontot vert ellenfelére, jelen esetben ránk.

Ilyen kulcsemberek, ilyen vezéregyéniségek sajnos nálunk nem voltak, se a külső, se a belső posztokon. Ez volt a mi legnagyobb problémánk, ami tulajdonképpen az egész hányatott szezonunkban végigkísérte a csapatot, és a leggyakrabban a nyerhető meccseken ütközött ki.

Viszont azt se felejtsük el, hogy a miénk volt az egész élvonal egyetlen színmagyar csapata.

Nagy Dóra: – Nagyon-nagyon rosszul kezdtük a meccset, és ez tulajdonképpen rányomta az egészre a bélyegét, hogy szaladnunk kellett az eredmény után. A gyenge védekezésünk miatt igazából támadásban sem tudtunk nagyot alkotni, bár rengeteg kidolgozott helyzetünk is kimaradt. A második negyed végén, amikor átálltunk zónára, az jól működött, mert hat-hét támadáson keresztül nem tudott gólt dobni a PINKK, de sajnos ezalatt nem tudtunk a hátrányunkból faragni. A harmadik negyedre feljavult a védekezésünk, ami magával hozta a támadójáték feljavulását is, de csak tizenkét pontra tudtuk megközelíteni ellenfelünket, nem sikerült megfordítani a mérkőzést.

Végeredmény:

PINKK Pécsi 424–MTK Budapest 71–54 (21–9, 18–7, 12–23, 20–15)

Statisztika

Fotó: PINKK Pécsi 424

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!