Keresés

Nagy Marcell elgondolkodtató tanácsai (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.03.26 Frissítve: 2020.03.25 Atlétika

Rosszkor jött a szünet, de barátkozik a helyzettel. Az utanpotlassport.hu interjúja.

Nagyszerűen kezdte az évet a MTK Budapest rúdugrója, Nagy Marcell. A 17 éves versenyző a felnőtt fedettpályás országos bajnokságon nagy egyéni csúccsal, 520 centiméteres ugrással szerzett aranyérmet, majd egy héttel később a juniorok között sem talált legyőzőre – ott elég volt az 511 centi is az elsőséghez. Utóbbi versenyen Szabó Dezső tanítványa közel járt az 525 centihez is, de végül csak biztató kísérletekig jutott. Év eleji teljesítménye már világviszonylatban is említésre méltó, hiszen a junior-világranglistán holtversenyben a tizenegyedik helyre lépett elő és a rangsorban csak egy olyan nála fiatalabb versenyző akad, aki jobb eredményre volt képes.

– Most különösen jól sikerült a fedettpályás szezon. Kimondott célom nem volt, csak annyi, hogy a junior-világbajnokság szintjét, az 510 centit teljesítsem. Örülök, hogy összejött és a két bajnoki cím is boldogsággal tölt el, emlékezetes versenyen szereztem meg az első győzelmem a felnőttek között. Ebben az időszakban elsősorban arra helyeztem a hangsúlyt, hogy erősödjek, gyorsuljak, nagyobb rudakkal tudjak ugrani és fejlesszem a technikámat.

Hiába indult minden a terv szerint, a koronavírus-járvány miatti szünetben a friss felnőttbajnok is kénytelen visszahúzódni otthonába. Bár ő is kíváncsi lett volna, meddig tart ki lendülete, hangsúlyozza a rúdugrásban az eredményességet rengeteg tényező befolyásolja, ennek nagy része mentális. Ha öt méter fölé nem is lehet lendülni az udvaron, akad mit csinálni.

– Külvárosi részen lakom, a környéken több futásra alkalmas helyet is találok. Kertes házunk van, ott is el tudom végezni az alapfeladatokat és a futóiskolát, bent pedig erősíthetek. Épp a medicinlabda beszerzése van folyamatban. Sajnos rúdugráshoz sem rúdunk, sem helyünk nincs az udvaron, ezt fejben tudom gyakorolni. Végig gondolom, mire kell figyelni az ugrásnál, milyen a futás, a letűzés, a lendülés, a ráfordulás. Ez a módszer nálam bevett szokás, de más sportágakban is így van. Fontos, hogy sokszor elképzeljük, mit és hogyan szeretnénk csinálni, hiszen pozitívan befolyásolja a végkifejletet. Nemcsak ebben az időszakban, versenyek előtt, sőt még közben is többször végig futtatom az agyamon a képsorokat. Az érzéseket is át lehet venni. Nekem ez bizonyítottan segít, de mindenkinek hasznára válik. Érdekesség, hogy épp erről a mentális készülésről készítettek nemrégiben felmérést és kimutatták, a fejlődés nagyjából ugyanolyan mértékű volt azoknál, akik elgondolták, mint azon sportolóknál, akik gyakorolták. Amíg ilyen korlátozottak ez edzéskörülményeink, úgy vélem, érdemes ezzel is sokat foglalkozni.

A tizedik osztályos diáknak az otthon tanulással sincs különösebb problémája. Azt mindenképpen jól fogadja, hogy miután hamar „beér” az iskolába, nem szükséges hajnalban kelnie, de jobban szereti a társasági életet és azt, ha a tanárok testközelből magyarázzák el a tantárgyak anyagait – gondol itt a nyelvekre. Persze, ő is úgy van vele, hogy minden rosszban van valami jó.

– Ebben a helyzetben mindenki letesztelheti, mennyire kitartó és kreatív. Megmutathatja, hogy edző nélkül is lelkiismeretesen hajlandó dolgozni, képes magában hinni és tud önkontrollt gyakorolni. Kihívás feltalálni magad, amikor olyan gyakorlatot kell végezned, amilyenhez nincsenek eszközeid, de ezen szituációk megoldásai is visznek előre.

Forrás: utanpotlassport.hu

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!