Kézilabda
Koronczai Petra

Folytatódik az együttműködés a Testnevelési Egyetemmel – interjú Nagy Dórával.

Publikálva: 2020.06.25 Frissítve: 2020.06.24 Kosárlabda női

Hogyan tovább? – női kosárlabda.

– Benneteket mikor ért utol a karantén?

– Március tizennegyedikén volt, hogy nem lehetett már meccset játszani, utaztunk volna idegenbe, és pénteken jött a hír, hogy a szövetség felfüggeszti a bajnokságokat. Aznap még edzettünk, majd onnantól nagyon hamar áttértünk az online edzésmódszerekre, a gyakorlatokat napi szinten küldtük a játékosoknak. Megpróbáltunk mindenkit kiszolgálni, attól függően, hogy milyen körülmények között él, például nagyon nem mindegy, hogy panellakásban vagy kertes házban; igyekeztünk ehhez mérten összeállítani a feladatokat. Én azt mondom, úgy egy-másfél hónapig ez jó megoldás volt, de azért egy idő után már érződött, hogy a motivációt így nem lehet eléggé fenntartani, jól jött, hogy akkor már pont elkezdhettünk kis csoportokban dolgozni. A gyerekek nagy örömmel jöttek, öt-hat fős csoportokban edzettünk, az elején minden óvintézkedést betartottunk, még a labdákat is fertőtlenítettük, aztán ahogy lehetett, lazítottunk, és már teljes csapatokkal végeztük a munkát. A júliust is végigdolgozzuk: felmértük, van rá igény, és augusztusban kezdenénk az edzőtábort.

– Az az edzőtábor lesz a belépő az új, a következő szezonba?

– Igen, és azt augusztus elejére szoktuk időzíteni, a nagyobbakkal idén is akkor kezdünk, a legkisebbekkel a legkésőbb.

– És mire fogtok készülni?

– A TF-fel egy éve indult az együttműködés, és most szorosabbra fűzzük ezt a kapcsolatot az utánpótláscsapatainkat is bevonva. A legfiatalabbakat továbbra is Molnár Robi fogja edzeni, a serdülőket Szabó Bettina, akihez csatlakozik Németh Alma, a kadeteket Viszota Krisztina, a juniorokat Konta Gyula; az egyesülés eredménye, hogy közösen indítunk csapatot a női amatőr NB I Piros és Zöld csoportjában is, és a rendszerünk teteje a TFSE-MTK Budapest élvonalbeli női együttese. Összegyúrjuk a csapatokat, így alakul ki az erősebb Piros csoportos, amelyben MTK-játékosok is szerepelnek, és a Zöld csoportos, ahol a többiek. A Zöld csoportos csapatot Kováts Gabriella és jómagam visszük majd, a Pirosat Hegedűs Péter, az A-csoportosat pedig Magyar Bianka és Hegedűs Péter. Illetve meg kell még említenem két segítőt, Jánossy Ervint és Goran Mijovicsot, előbbi a nagy létszámú utánpótláscsapatoknál, utóbbi egyéni képzéseket tartva működik közre.

– Hogy fog ennyi csapat elférni abban az egy teremben, amely a jelenlegi bázist képezi?

– Úgy, hogy a Piros csoportosok fognak edzeni a normál idősávban, a Zöld csoportosok a TF-en, a fiataljaink számára pedig eddig is külön termet kellett bérelnünk, hisz sokan vannak, így tudunk megfelelni annak az edzésmennyiségnek, ami ennek a korosztálynak kell.

– Várható változás a városmajori sportcsarnokban?

– Most újítják fel az öltözőket és a gyúrató helyiséget, ami orvosi szobaként is fungál, illetve lesz új eredményjelző táblánk. Fontos, hogy javítsunk a körülményeken, mert számunkra fontos események állnak előttünk: szeretnénk emlékmérkőzést rendezni az edzőlegenda Killik László és a tavaly elhunyt Radovan Vukovics emlékére is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!