Keresés

Egy aranyat és két ezüstöt szereztünk (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.03.01 Frissítve: 2020.03.01 Atlétika

Rúdugróink szállították az érmeket a fedettpályás ifjúsági és junior atlétikai országos bajnokságon.

A felnőtt országos bajnokság után a juniorok között sem okozott csalódást Nagy Marcell. Az MTK Budapest atlétája ezúttal 5.11 méterrel nyert a BOK-csarnokban, klubtársa, Vári Péter 3.81 méterrel az 5. lett.

A női és a lány rúdugrásban sem maradtunk érem nélkül. Előbbi korosztályban Hornácsik Gréta második lett, Rákos Bettina negyedik, utóbbi mezőnyben Kováts Fanni 3.71 méteres egyéni csúcsával ezüstérmet nyert, Hornácsik Lili pedig 3.31-es egyéni rekordja a negyedik helyre volt elég.

Németh Ádám 60 méteren 7.58-cal, 200 méteren pedig 24.38-cal ért el egyéni csúcsot. A rövidebb távon 6. helyen zárt futamában, így nem jutott tovább, 200-on pedig 24. lett.

Női 60 méteren Kisparti Dóra a „B” döntőben negyedik helyen ért célba, míg 200-on a 15. pozícióban zárt, egy hellyel Szűcs Dóra mögött.

Tóth Barbara három egyéni csúcsot is jegyzett, méghozzá 200 méteren, 60 méteren és távolugrásban is, Weiner Anna is élete legjobbját futotta az említett sprintszámokban, de 200-on Tóth Alexandra neve mellett is PB áll a jegyzőkönyvben.

400 méteren Bathó Gergely 55.93-mal a 20. lett, Szűcs Dóra pedig 60.44-gyel a 6. helyet szerezte meg.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!