Atlétika
Nagy Marcell

Csapatban és egyéniben is helytálltak

Publikálva: 2019.11.25 Frissítve: 2019.11.25 Sakk

Sűrű hétvégét zárt sakkszakosztályunk.

Nagyon tartottunk ettől a fordulótól. Nyolc állandó játékosunk egyéni versenyen játszott, mások egyéb okok miatt nem tudtak. Végül sikerült jó csapatokat összeállítani, még tartalékok is álltak készenlétben. Bár nem brillíroztuk, az ellenfelek erejét tekintve jó eredményt értünk el pedig 18 ifivel és 18 felnőttel ültünk le.

Sirály I.–MTK Budapest III.  4,5-7,5

Kiváló eredmény, hiszen a tabella első helyén álló ellenfél nyolc táblán volt jobb – papíron. Az elsőn Tóth Ervin – sötéttel is – mindenáron nyerni akart, és belerohant vendégjátékosunk, Varga Péter késébe. Csizmadia László kiegyenlített állásban kötött békét. Gehér Koppány új változatot próbált ki, gyalogelőnnyel játszott, de Emődi Gyula nemzetközi mesternek jó ellenjátéka volt. Ekkor kölcsönös időzavarban a veterán mester tisztet nézett el, és Koppány győzött. Juhász Ágoston, a rutinos és csapatban nagyon eredményes Harmatosi passzív játékát kihasználva fokozatosan vette át a kezdeményezést, és szép pozíciós partiban győzött. Szabolcsi János nagyon előnyös állást rontott el döntetlenre. Kovácsy Barna pozíciós, majd gyaloghátrányát jó játékkal remizte ki. Waldmann Iván jobb szerkezetben próbálkozott, de nem sikerült komoly előnybe kerülnie. Tóth-Katona Tamás  partija is remire végződött, kisebb bonyodalmak után. Botlik Béla minőséget áldozott erős szabadgyalogért, de nem volt elegendő a kapott kompenzáció. Varga Boldizsár ellen nehéz partiban sikerült a remit tartania Gara dokinak. Horvát Sándor ötletes játékkal felülről remizett, Juhász Béla mester ellen. Az utolsó táblán minden a feje tetejére állt. A vad állásból az időzavar segítségével Barsi Botond került ki győztesen.

Sirály II.–MTK Budapest IV. 8-4

Az ellenfél minden táblán magasabb élővel rendelkezett, átlagban mintegy 200 ponttal, ennek megfelelően számítottunk a vereségre. Birovecz Jordán tisztet áldozott, ami valószínűleg nem volt korrekt, és az ellenfél pontos játékkal megnyerte a partit.

Ványa János hátrányosabb állásban átlépte a gondolkodási időt. Kocsis József partija végig döntetlen mederben haladt, amibe az ellenfele nehezen nyugodott bele. Gehér Józsi magabiztosan hozta a döntetlent. Gehér Laci gyors döntetlenje volt az első befejezett parti. Koltai Dóri játszott legtovább, és magabiztosan nyerte az előnyösebb állását. Kemény Vagyim sajnos eltévedt a Volga-cselben és gyorsan vesztett. Géczi-Zajzon Kristóf ellenfele erős támadáshoz jutott, mely ellen nem volt védelem. Broderick Tamás tisztáldozatos kombinációval örökös sakkot ért el. Bokorovics Bertalan játszotta a legizgalmasabb partit, minőséget minőség és tisztáldozat után áttört a támadása és nyert.

Gervai István gyalogot vesztett majd a végjáték már nem volt tartható. Kalocsai László hosszú, bonyolult partiban maradt alul.

Sárkány DSE III.–MTK Budapest V. 6-6

Az élők és a rutin alapján A Sárkány III. kezdhette nyugodtabban a mérkőzést, így a döntetlen mindenképpen ránk nézve hízelgő.

Az első táblán Szép János – elsősorban az ellenfél borzalmas időgazdálkodásából fakadó hiba következtében – viszonylag könnyedén hozta a kötelezőt. A másodikon Gergely Dani hibásan kezelte a megnyitást, tisztet vesztett, majd az ellenfél mattképet vizionálva bástyát nézett vissza, és igen izgalmas küzdelem bontakozott ki, ahol sajnos a minőségért végül kapott gyalogok lassan felőrölték Dani ellenállását.

Kerry Tyrrell sajnos sokat késett a távoli helyszínről, és bár a kényszerű gyorsabb játék ellenére is sokáig biztatóan állt, végül az ellenfele visszavert minden, a királya elleni támadást, és összekötött szabadgyalogjai győzedelmeskedtek.

Sóti Szabolcs 300 élővel magasabban jegyzett ellenfele ellen szép eredmény a döntetlen. Radó Dávid is sokáig jól tartotta magát, a kicsit rosszabb végjátékot végül elvesztette. Gergely András sajnos már a megnyitástól szorongatott helyzetben volt, gyalogot is vesztett, és bár sokáig jól védekezett, végül nem volt menekvés. Tóth Rafael játszotta a leghosszabb, négyórás partit, el is fáradt benne, többször valószínűleg nyerésre is állt, a végén azonban talán már bele kellett volna nyugodnia a döntetlenbe, de ő kereste a győzelmi esélyt, és ez lett a veszte. Harcias hozzáállása mindenképpen dicséretes.

Horváth András határozottan játszotta túl és állította mattra az ellenfél – szintén fiatal – tehetségét, Molnár-Sáska Tamást. Radó Petit nem hagyta el a szerencséje, végig szorongatott helyzetben és anyagi hátrányban játszott ugyan világossal, futott a pénze után, de a végjátékra ellenfele bástyát nézett el, így Petié lett a pont. Kiss Inez szintén késve kezdte a partiját, de szerencsére ez nem zökkentette ki, türelmesen védekezett sötéttel, majd a megfelelő pillanatokban érvényesítette nagyobb felkészültségét, és megérdemelten nyert. Miskolczi Krisztián jól játszott, végig irányított, gyalogelőnnyel fordulhatott a végjátékra, ahol az egyszer csak valahol eltűnt, majd ellenfele sem kezelte – szerencsére – elég pontosan a gyalogvégjátékot, így a döntetlenünk azért megmaradt. Juhász Máté sokkal jobb volt ellenfelénél, gyorsan és magabiztosan hozta a pontot

Egyéni versenyek

A hétvégén – kissé szokatlanul a budapesti csapatbajnokságokkal azonos időben – több egyéni verseny is zajlott, ahol számos sportolónk szerepelt remekül.

A budapesti Prémium versenysorozaton, az A-csoportban Lakatos Tamás az 5. helyen végzett, és 83 élőpontot söpört be. Vendégjátékosunk, Szente Varga Fruzsina lett a 6. (+19). Michael Yip 14 élőt nyert. A B-csoportban Tóth Lili remekül kezdett, a végére nagyon elfáradt, de így is 29 pontnak örülhet. A C-csoportban dr. Meskó Bertalan FIDE-élőt szerzett.

Tiszaújvárosban a szokott erős mezőnyök gyűltek össze. Az A-csoportban NB I-es ifink, Öngüt Tamás Günes igen erős mezőny ellen 4 pontot szerzett 7 játszmából, és 49 ponttal lett gazdagabb. Ifj. Farkas Ottó derekasan küzdött az erős mezőnyben, 8 élőt vesztett. A B-csoport szenzációját Mátyássy Lázár okozta, aki veretlenül, 5 ponttal hatodik lett, és 142 pontos szédítő ugrást produkált. Sokáig vezetett Szalay-Őcsák Bánk, aki az utolsó napra elfáradt, 11. lett, és 60 pontot nyert. Forgács András és Kardos Levente egyaránt 50 százalékon végzett, de míg ez Leventének +54-et jelentett, Andris elég sokat vesztett.

Összességében tehát megérte, hogy ma ezeket a versenyzőinket csapatainkból nélkülöznünk kellett.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!