Keresés

A második legjobbat fogadjuk

Publikálva: 2019.03.23 Frissítve: 2019.03.23 Kosárlabda női

A női élvonal alapszakaszának - számunkra - utolsó hazai mérkőzésén a hétmeccses győzelmi sorozatban lévő Aluinvent DVTK látogat hozzánk szombat este – amely nálunk biztosíthatja be pályaelőnyét a bajnoki döntőig.

Ismét olyan meccs következik a sorban, amely nem nekünk áll, sőt nagyon nem: a második helyen tanyázó, és most már – legalábbis az alapszakaszban – minden bizonnyal ott is végző Aluinvent DVTK látogat hozzánk. Az előző hétvégi, szekszárdi győzelmének köszönhetően ehhez még csak az sem szükséges számára immár, hogy a hátralévő két mérkőzését egyaránt megnyerje, az egyiket tehát akár el is bukhatja – bár nyilván aligha akarja. És mivel ellenünk játssza a kettő közül az elsőt, csábító lehet a lehetőség Cziczás László vezetőedző tanítványainak, hogy már az utolsó forduló előtt bebiztosítsák az előkelő pozíciót, ezzel együtt a pályaelőnyt a bajnoki negyeddöntőre, majd ha azon túljutnak, az elődöntőre.

Szóval aligha számíthatunk lazábbra eresztett gyeplőre, de nem is kérünk kegyelmet, a legerősebb Diósgyőr ellen készül a legerősebb MTK Budapest – merthogy szerencsére nincs sérültünk. Mármint fizikai értelemben, mert a másodedzőnk tragikus elvesztése miatti lelki sérülések még aligha gyógyultak be, Radovan Vukovics temetése jövő kedden lesz Szabadkán, a végső búcsú tehát még hátravan. Addig is küzdünk becsülettel, küzdöttünk múlt szombaton a Cegléd ellen is, akkor nem volt jó a dobóforma, hátha most jó lesz, a nagy számok törvénye alapján. Minden poszton meg kell majd vívnunk a magunk kis külön csatáját, és egyiken sem mi leszünk fölényben, de állunk elébe.

A párharc első mérkőzésére még tavaly, december 16-án került sor, méghozzá a diósgyőriek kérésére Tiszaújvárosban, de e nem teljesen hazai pálya sajnos nem zavarta meg a piros-fehéreket: 94–57-re nyertek, miután nagyon megnyomták az elejét, 36–12-re nyerve meg az első negyedet. Tanulság tehát, hogy figyeljünk nagyon a kezdésre, különben hamar eldőlhet, értsd elmehet a meccs. Ott és akkor Hegedűs Janka volt a legjobbunk 15 ponttal, az akkori DKSK-ból a litván Egle Sulciute helyére sérülés miatt új légiós érkezett a lett Aija Putnina személyében, míg nálunk nincs változás, az akkor pályára lépett kilenc játékosunk mindegyike bevethető szombaton is.

Női kosárlabda NB I, A-csoport

2019. március 23., 18:00

MTK Budapest–Aluinvent DVTK

Játékvezetők: Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Major Ádám (Nagy János)

MTK Budapest vívó- és kosárlabdacsarnok

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!