Karate
Kiss Zsófia

Keresés

A „Duplantis-jelenség”

Publikálva: 2020.02.22 Frissítve: 2020.02.21 Atlétika

Szabó Dezsőt, az MTK Budapest rúdugró- és sprint-szakágvezetőjét kérdeztük a svéd csodaugróról.

A Mondo becenévre hallgató sportoló a toruńi versenyen 2020. február 8-án a rúdugrás világcsúcsát 6.17 m-re javította. Egy héttel később, 2020. február 15-én. Glasgow-ban 6.18 méterrel újabb rekordot állított fel.

A rúdugrásban 5.40 méterig jutott egykori tízpróbázó, a barcelonai olimpián negyedik, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, Universiade-győztes, többszörös magyar bajnok, Szabó Dezső szerint kulcs lehet, hogy Armand Duplantis négyéves kora óta a sportág szerelmese, ráadásul rúdugrócsaládba született. Nyilván ügyesen inspirálták a szülei, ő pedig magába szívta a tudást, a technikát, az elhivatottságot.

– Mi az, amit Duplantis jobban, vagy máshogy csinál, mint a többiek?

– Alapvetően a rúdugrást több dolog befolyásolhatja. Van pszichikai oldala, hiszen bátornak, vagánynak és nagyon motiváltnak kell lenni. Ez is olyan, amit nem lehet félgőzzel csinálni. Vagy százszázalékos erőbedobás szükséges, vagy nincs ugrás. Talán furcsa lesz, amit mondok, de a rúdugrás közelebb áll a tornához, mint az atlétikához. Tájékozódnod kell a levegőben, neki kell futni, lehetőleg nagyon gyorsan, olyan energiát kell a rúdba táplálni, amennyit csak lehet, és a végén vissza kell nyerni! Ezt csinálja kiemelkedően jól.

– Nyilván fizikai oldala is van.

– Természetesen. Mondo elképesztően gyors. 10.6-on belül fut százon, de távolban is ugrott már 7.15 métert, igaz, ennek már három éve.

– Ilyen tulajdonságokkal mások is rendelkeznek, mégis ő a világcsúcstartó.

– Az lehet a kulcs, hogy 16 éve gyakorol. Négyéves volt, amikor elkezdte, és ez meg is látszik. Elképesztően érzi a rúd ritmusát. A rengeteg gyakorlás után vérévé vált a rúdugrás. Élvezi, amit csinál. Igaz azonban az is, hogy technikailag semmit extrát nem nyújt, viszont nem hibázik.

– Kinek jobb a technikája, neki, vagy Bubkának?

– Szergej jobb technikával ugrott, de róla például hallottuk, hogy edzésen átvitte a 6.30-at is, de ez versenyen nem jött ki belőle. Ez mentális kérdés.

– Mennyi lehet még benne?

– Akár 6.30 is, ha nem sérül meg. Ha megnézzük a fejlődését, akkor találunk egy-egy évet, amikor stagnál, majd hirtelen megindul. Ezt betudhatjuk a korábbi növési periódusoknak, illetve annak, hogy az edzőjével kijavította korábbi technikai hibáját, esetleg új mozdulatot tanult meg.

– Itt az MTK Budapestben hogy zajlik a rúdugrópalánták képzése?

– Négy-öt fős csoportokban, először játékos formában próbálhatják ki a kicsik Molnár Krisztinával. Először megtanulnak rúddal a kezükben futni, letűzni, aztán ha eljön az idő, komolyra lehet fordítani a dolgot.

A „Duplantis-jelenség”

 

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!