Atlétika
Jankovics Dániel

Marija Cicic ugyanúgy készül a szerbek ellen is

Publikálva: 2016.08.28 Frissítve: 2016.08.28

Junior magyar válogatott röplabdázunk, akinek édesapja szerb nemzeti csapatot erősítette, a hunvolley.hu-nak adott nyilatkozatában azt mondta, nem érez semmi különöset a soron következő Eb meccs miatt.

– Igazából semmi extrát nem érzek, ugyanúgy készülök, mint a többi csapat ellen. Nincs bennem amiatt drukk, hogy édesapám révén szerb a származásom és most éppen velük játszunk majd. Én már itt születtem, és teljes mértékben magyar lány vagyok. És azt is megígérem, hogy mindent elkövetek majd a magyar lányok sikeréért.

Cicic azt is hozzátette, hogy ha nem a mieinkkel játszanak a szerbek, természetesen értük szorít.

– Természetesen, ha nem velünk játszanak, akkor velük szimpatizálok, hiszen mégis csak Szerbia a második hazám, de nekem itt az Eb-n kizárólag a magyar csapat szereplése a fontos.

A junior magyar röplabda válogatott hat órától lép pályára Szerbia csapata ellen. 

Korábbi bejegyzések
16:44 Így kezdünk a Tiszaújváros ellen
15:32 Juhász Ármin 29., Marosi Levente 36. lett az Eb-n
14:01 Három számban indul Babos Tímea a US Openen
12:16 Büntetőkkel kapott ki az MTK 2006
11:02 Folytatódik a röplabda EB
09:21 A Tiszaújváros ellen lép pályára az MTK II
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!