Taekwondo
Salim Omar

„Több olimpiai aranyat nyerhettünk volna” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.12.02 Frissítve: 2020.12.02 Kajak-kenu

90 évesen szellemileg és fizikailag is aktív klubunk legendája, dr. Nagy László.

– Mivel tartja karban az egészségét?

Először is ragaszkodnom kell a biológiához: annak, hogy a koromhoz képest egészségügyileg rendben vagyok, és hatékonyan tudok élni szellemileg és fizikailag is, köze van az őseimhez, a genetikához. Egyébként fiatal korom óta keményen dolgozom, a folyamatos sport segített, valamint az, hogy tartózkodtam a szélsőséges dolgoktól. Hiszek abban, hogy az ép testben tud ép maradni a lélek is. A lényeg, hogy a testet karban kell tartani, és a szellemi munkát sem szabad hanyagolni. Amikor lehet, eljárok úszni, sokat sétálok, és a nyaralónkban, Balatonfűzfőn is végzek rendszeresen fizikai munkát. Egyébként ott is megtiszteltek azzal, hogy köszöntöttek, mint maconi győztest, ami nagyon jól esett.

– Számtalan elismerést gyűjtött be a sportban, és a civil pályafutása során is, mire a legbüszkébb?

Arra a szeretetre, ami körülvesz. A legbüszkébb a családomra vagyok, valamint arra, hogy annak idején sikerült kivívnom a sporttársaim elismerését, és az egykori munkatársaim is szívesen gondolnak vissza a közös éveinkre. Számomra mindig az volt legfontosabb, amit éppen csináltam, mindig abban voltam benne maximális erőbedobással, így nehezen tudok egyvalamit kiemelni. Az biztos, hogy büszke vagyok a sportágamra, illetve arra, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amelyik 1954-ben bekerült a világ élvonalába Maconban. Mi akkor tudtunk valami újat hozni a sportágba, más módszerekkel készültünk, mint a többiek, és egy csapásra bekerültünk a világ élvonalába, ahová a magyar kajak-kenu azóta is tartozik. A mi négyesünk például annyira gyors volt a mezőnyhöz képest, hogy az első 2-300 méter után általában egy hajóval vezettünk. Ha akkoriban olimpiai szám lett volna a K4 500 méter, akkor lehet, hogy többszörös aranyérmesek lehetnénk.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!