Atlétika
Krizsán Xénia
Hárman utazhatnak a kontinensviadalra.
Még csak most fejeződött be az ifjúsági és az U23-as korosztály második válogatója, a héten már a szezon első nagy nemzetközi versenyén szurkolhatunk fiataljainknak. Csütörtökön ugyanis Pozsonyban kezdődik az ECA ifjúsági, U23 Európa-bajnokság, melyen Magyarország 42 versenyzővel vesz részt.
Makrai Csaba és Foltán László, a válogatási alapelvekben foglaltak szerint tettek javaslatot a csapatra, amelyet hétfőn az MKKSZ Versenysport Bizottsága, kedden pedig az elnökség is elfogadott. A csapat szerdán utazott Pozsonyba, ahol összesen 36 európai ország tehetségei csapnak össze. Szlovákia egyébként első alkalommal lesz házigazdája ennek az eseménynek.
Egyesületünket Tamási Zsombor K2 500, valamint K4 500 méteren képviseli, míg a lányoknál Hofer Bianka NK1 1000 méteren, Győre Panna pedig C1 200 és C1 1000 méteren indul.