Atlétika
Szabó Beatrix

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült az újrakezdés” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.09.10 Frissítve: 2020.09.10 Tenisz

Fucsovics Márton elégedetten értékelte a tengerentúli turnén elért eredményeit.

A világranglistán 66. magyar teniszező a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tornán a nyolcaddöntőig jutott, a jelenleg is zajló US Openen pedig a harmadik fordulóig menetelt.

Előre aláírtam volna ezt az eredményt. Nyolc összecsapásból hatot megnyertem, kettőt elvesztettem. Nyertem nagy és hosszú meccseket, sok pontot gyűjtöttem, jöttem előre a ranglistán, úgyhogy örülök, hogy ilyen jól sikerült az újrakezdés – nyilatkozta az M1-nek hazaérkezését követően Fucsovics Márton.

Klubunk játékosa mindkét viadalon legyőzte Grigor Dimitrovot, mindkétszer döntő szettben.

Dimitrov neve sok embernek ismerős, örülök, hogy végre ilyen kvalitású játékoson tudtam túllépni, ráadásul ilyen nagy mérkőzésen.

Marci úgy érzi, jól sikerült a nyári felkészülés, a szervája és az erőnléte is sokat fejlődött. Úgy véli, az amerikai nyílt teniszbajnokságon a koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések előnyt jelentettek neki.

Mindenkinek nagyon szokatlan volt, hogy be vagyunk zárva a buborékba, a hotelből csak a pályára, a pályáról pedig egyből vissza a hotelbe tudtunk csak menni, illetve nem voltak nézők. Ez segített is nekem, hiszen csak a játékra tudtam koncentrálni, semmi más nem vonta el a figyelmemet, illetve egy-két híresebb ellenfelemet nem buzdította jobban a közönség, úgyhogy utólag azt mondom, bejött ez a lebonyolítás.

Kérdésre válaszolva Fucsovics elmondta, nagyon sajnálja ami a Babos, Mladenovic párossal történt, mivel egyrészt esélyesek voltak a győzelemre, másrészt a franciát úgy zárták ki, hogy egyszer sem produkált pozitív vírustesztet. Mint ismeretes, az ítélet azért született meg, mert Mladenovic egyike volt annak a tizenegy francia játékosnak, akik kapcsolatba kerültek a koronavírussal megfertőzött Benoit Paire-rel.

Annyira új ez a helyzet, hogy még maguk a szervezők sem tudják, hogy mikor mi a jó döntés – vélekedett Fucsovics.

Teniszezőnk a szeptember 27-én kezdődő Roland Garrosszal kapcsolatban elmondta, mivel tavaly az első fordulóban kikapott, nem kell világranglistapontokat védenie, így ha egy-két meccset nyer, azzal sok pontot gyűjthetne és feljebb tudna lépni a rangsorban.

A lényeg, hogy az év végére visszakerüljek az első ötvenbe – fogalmazta meg idei célját.

Forrás: m4sport.hu, borítókép: EPA/Jason Szenes

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!