Atlétika
Krizsán Xénia

„Óriási dicséretet érdemelnek”

Publikálva: 2018.08.16 Frissítve: 2018.08.16 Torna

Szakosztályvezetőnk értékelte a tornászok Eb-teljesítményét.

Augusztus 3. és 12. között junior és felnőtt tornászaink a Glasgowban rendezett multisport Európa-bajnokságon vettek részt. A juniorok Medved Regina és Schermann Bianka szereplésével 9., a felnőttek pedig Böczögő Dorina vezetésével a 8. helyen zártak. Szakosztályunk vezetőjét, Botyánszky Mariannt kérdeztük a lányok szerepléséről.

– Kezdjük a fiatalabbakkal. Hogy tetszett a juniorok versenyzése?

– A fiatalabbak közül Medved Regina egy szeren, a korláton segítette a csapatot. Hosszú ideig talpsérüléssel bajlódott, ami most is kezelés alatt áll, így nagyon össze kellett szorítania a fogát, hogy egyáltalán részt vegyen a versenyen. Ennek ellenére három új elemet is be tudtunk építeni a gyakorlatába, ezeket pedig szépen meg is csinálta, mindössze egy rontása volt a gyakorlat alatt. A körülményeket tekintve ez óriási teljesítmény. Rendkívül szimpatikus volt, ahogy az egész felkészülési időszakot abszolválta, példás volt a hozzáállása – kezdte a szakember. – Schermann Bianka végül 18. lett az összetettben. Talajon anyagerősségben, akrobatika szempontjából a legerősebb gyakorlatot mutatta be, így picit meglepődtünk, hogy nem sikerült a döntőbe kerülnie. Mindkét ugrását szépen megcsinálta, a másodiknál volt kisebb tartásbeli hibája. A korláton rendkívül szép gyakorlatot mutatott be, gerendán pedig meglátszott, mindenképpen fent szeretett volna maradni a szeren, így az picit biztonságosabbra sikerült.

– Tehát elégedett vagy azzal, amit láttál tőlük?

– Összességében megemelem a kalapom a lányok előtt, hiszen nehéz időszak ez az életükben a növekedési problémák és a súlygyarapodás miatt, ezért elmaradt a stabil felkészülési időszak. Bianka és Regina sem voltak teljesen egészségesek az utóbbi időben, így van mit kipihenniük, hogy jövő januárban a felnőttek között is helyt tudjanak állni.

– Ha már felnőttek, hogy értékelnéd Böczögő Dorina teljesíményét?

– Dorina káprázatosan dolgozott, és segített behozni a csapatot a nyolcasdöntőbe úgy, hogy a selejtező során a 10. legjobb összetett eredményt hozta a mezőnyből, ami kiemelkedő teljesítmény. Gerendán csodálatos gyakorlatot mutatott be, talajon élmény volt nézni, amit csinált, ugráson pedig stabilan hozta, amit kellett. Korláton volt két rontása a döntőben, de emiatt kár lenne keseregni, hiszen összességében gyönyörűen versenyzett. Megyünk tovább és készülünk a világbajnokságra, hiszen a felnőtteknek az Eb csak állomás volt, a vb lesz az igazán fontos megmérettetés, hiszen itt jól kell szerepelnünk, hogy harcolhassunk az olimpiai részvételért.

A lányok hogy élték meg a kontinensviadalt?

– A verseny maga gyönyörű volt, hiszen fantasztikus volt a hangulat, rendívül profi rendezéssel. A lányokat ez egyáltalán nem zökkentette ki, rendkívül felnőttesen viselkedtek, csak a feladatukra koncentráltak, és nagyon élvezték az egész Eb-t. Azt mondhatom, mindegyik versenyzőnk óriási dicséretet érdemel.  

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!