„Nagyon szerettem ezt a szezont”

Női kézilabdacsapatunk irányítójával, Szabados Grétával beszélgettünk.

– Na, hogy áll az a szakdolgozat?

– Kész van, megírtam. A héten van a leadási határidő, az utolsó simításokat végzem: a plágium-nyilatkozatot kell még aláíratnom, illetve egy-két formai változtatást eszközölnöm. Ezzel nagyjából megvagyok, most már az államvizsgára tanulom a tételeket.

– A kézilabdára visszatérve: idén mintha több lehetőséget kaptál volna támadásban, mint az előző egy-két szezonban. Te hogy érezted?

– Igen, kicsit nagyobb szerep hárult rám támadásban, mint korábban, de nagyon örültem neki.

– Mi volt az oka?

– Középen és a bal oldalon egész jól összeálltunk, Szani és Eszti szinte mindent megoldott, a jobbon viszont elég hiányosak voltunk. Vova igyekezett alternatív megoldásokat találni a jobbátlövő posztra, így kerültem a képbe én is.

– Védekezésben hosszú évek óta alapember vagy, és kiegyensúlyozott, magas teljesítményt nyújtasz meccsről-meccsre. Hogyan értékelnéd a támadójátékodat?

– Azért olyan nagy szerep nem jutott nekem támadásban: abban a pár percben, amit kaptam, nem lehet és nem is kell a világot megváltani. Annyi volt a dolgom, hogy stabilitást hozzak, ne hibázzak, ne adjam el a labdát. Kiemelkedőt talán nem nyújtottam, de elvégeztem a kulimunkát, Eszti és Szani pedig vitte a prímet.

– Hogyan fogsz visszaemlékezni erre a furcsa, csonka idényre?

– Nagyon szerettem ezt a szezont. Év elején, mikor elkezdtük az alapozást, kis túlzással azt se tudtuk, kik lesznek a csapattársaink. Folyamatosan épült a társaság, hétről-hétre, fordulóról-fordulóra. Nehezen indult a bajnokság, aztán amikor elkaptuk a fonalat, hasítottunk. Nagyon jó volt együtt játszani, élveztük a meccseket, sokszor már favoritként léphettünk pályára olyan riválisok ellen, akikkel szemben korábban esélyünk sem volt. Ez hatalmas érzelmi töltetet adott, és nagyon csalódottak voltunk, hogy nem tudtuk befejezni a szezont – még ennél is több volt bennünk.

– Érdekes, hogy épp az esélyességet említed. Vova szerint épp azokon a meccseken remegtek meg a kezeitek, amikor nektek állt a zászló, míg a magasabban jegyzett csapatok ellen szárnyaltatok.

– Sokkal nehezebb az esélyesség terhét elviselni, mint esélytelenként pályára lépni. Mi nagyjából tisztában voltunk a saját erőnkkel, hogy tudunk nagyon erősek lenni. Igaz, ehhez az kellett, hogy szinte mindenki kiemelkedőt nyújtson egyénileg is.

– A saját teljesítményeddel mennyire vagy megelégedve?

– Voltak hullámvölgyeim, nagyjából a csapat teljesítményével párhuzamos volt az enyém is. A szezon elején kerestük magunkat, próbáltuk összerakni a védekezést, de sokáig csak nem akart összeállni, önmagamban kerestem a hibát, eljutottam a mélypontra. Idővel aztán kimásztunk a gödörből, így ha összességében nézzük a szezont, elégedett vagyok.

Ezt olvastad már?