Kézilabda
Szőke Szonja
Bánfai Kíra az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott az idei szezonról.
Fiatal játékosok sorával szerepel a kézilabda NB I-ben női együttesünk Az első teljes NB I-es évadját nálunk tölti kölcsönben a juniorválogatott 19 éves játékosa, Bánfai Kíra. A legutóbbi korosztályos vb-n a torna álomcsapatába választott jobbszélső elmondta, szeretne kiegyensúlyozottabban teljesíteni.
Gárdánk a tizenegyedik pozícióban foglal helyet, de korábban sikerült pontot szereznünk a Siófok, múlt héten pedig a szintén lényegesen esélyesebb Vác otthonában is.
Golovin Vlagyimir együttesében szerepel az idén kölcsönben az FTC 19 éves jobbszélsője, Bánfai Kíra is, aki pályafutása első teljes NB I-es évadjában huszonöt mérkőzésen harminc gólt szerzett.
– Már tavaly a Ferencvárosban is az első csapattal edzettem, így akkor már kicsit belekóstolhattam az NB I-es légkörbe – mondta az utanpotlassport.hu-nak tavalyi U18-as vb-n a torna All Star-csapatába választott játékos. – De természetesen a mérkőzéseken minden egészen más: a játék sebessége, egy-egy ütközés. Szóval azt még szokni kell. Nekem jól indult a bajnokság, de az utóbbi néhány mérkőzésen elvesztettem a fonalat. Bízom benne, hogy hamarosan újra megtalálom a legjobb formámat.
Az együttes ezzel szemben éppen az elmúlt hetekben kiváló teljesítményt nyújtott, és óriási lépést tett a bennmaradásért: Bánfaiék előbb hazai pályán verték a Dunaújvárost (26–24), majd következett a már említett Vác elleni idegenbeli iksz (27–27).
– A szezon során sok szoros meccset játszottunk, és többször maradtunk alul mindössze egyetlen góllal, amiben valószínűleg a rutintalanságunk is benne volt. Az elmúlt két meccsen viszont lendületbe jött a csapat, s az – reméljük – a bajnokság végéig kitart.
A teljes interjú ITT olvasható.