Atlétika
Szabó Beatrix

Kézilabda: megnyertük a kisvárdai tornát

Publikálva: 2024.08.17 Frissítve: 2024.08.17 Kézilabda

A házigazdák legyőzésével első helyen zártuk a négycsapatos kupát.

Több mint ötperces gólcsenddel indult számunkra a mérkőzés, amit végül Fekete Bozsana tört meg. Ennek ellenére az állás ekkor is 1-1 volt. Mindkét csapat rendkívül sok hibával kezdte a találkozót, de előnyben ebben az időszakban csak a hazaiak voltak. Egészen a 12. percig tartott ez, amikor sikerült átvennünk a vezetést. De nemcsak átvettük az irányítást, fantasztikus védekezésünknek köszönhetően jöttek a gyors gólok is elöl, így pár perc alatt négygólos előnyre tettünk szert.

Gyorsan a második lehetőségét is kihasználta időkérésre a hazai csapat, mivel nem nagyon talált fogást rajtunk. A folytatásban több apró hiba is becsúszott a részünkről, amit a Kisvárda kihasznált, és közelebb tudott zárkózni. A félidő végjátéka ismét Józsa Krisztián alakulatának alakult jobban, így egygólos vezetéssel mentünk a szünetre.

Az első játékrészben nem sikerült jelentős előnyt kidolgozni, így a második félidőben kezdhettük az építkezést a legelejéről. Igazi ámokfutást hozott a kezdés, a kilátogató nézők csak kapkodták a fejüket, hogy éppen mi történik a pályán. A hazai kapuban Mátéfi Dalma lehúzta a rolót, így ellenfelünk át is vette a vezetést.

A találkozó a továbbiakban kiegyenlített, küzdelmes csatát hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Egészen a 46. percig tartott ez így, amikor ismét acélosabb lett a védelmünk és támadásban is eredményesek tudtunk lenni.  Ezt a lélektani előnyt most sem tudtuk jól kihasználni, amit megragadott a Kisvárda, és Karnik Szabina találatával egy gólra zárkózott fel.

A végjátékban azonban nem tudni honnan, de hatalmas lendületet vett a csapat, Kubina Molli védései és Kekezovity Anna bombagóljai meghozták a sikert számunkra. A két napban bizonyított a csapat, remekül zártuk a Kisvárda Kupát, a mutatott játék mellett küzdenitudásból is jelesre vizsgáztak a lányok, s ennek tornagyőzelem lett a jutalma.

Kisvárda Kupa, döntő

2024. augusztus 17. 12:00, Kisvárda, Városi Sportcsarnok

Kisvárda Master Good SE‒MTK Budapest 24-27 (12-13)

Játékvezetők: Nagy F., Túróczi J.

Az MTK Budapest gólszerzői: Bató 4, Dávid-Azari 6, Poczetnyik 4, Kekezovity 4, Fekete 3, Tóth A. 1, Dakos 2, Lapos 1, Tóth 2.

Vágó Attila: ‒ Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen mélyről jöttünk fel. Az első három héthez képest sokat léptünk előre minden téren, küzdésben, védekezésben és támadásban is ez az az út, amit járnunk kell. Ha ezt a szintet tudjuk tartani a folytatásban is, akkor igazán jó csapat lehetünk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!