Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

„Ki akarom juttatni a válogatottat az olimpiára” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.02.07 Frissítve: 2020.02.06 Kézilabda

Szöllősi-Zácsik Szandra több mint két év után szerepelhet a válogatottban, amelyet szeretne kijuttatni az olimpiára.

– Várta a meghívót a válogatottba?

Korábban beszéltem már mindkét szövetségi kapitánnyal, akkor egyeztettünk, úgyhogy néhány hete tudok róla. Nagyon örültem neki, hiszen ez volt a célom a szülés után – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra, az MTK Budapest balátlövője, aki meghívót kapott a női válogatott élére március 31-ig kinevezett Danyi Gábor, Elek Gábor kapitánykettőstől az együttes február 9–11-i budaörsi edzőtáborába.

– Hitte volna, hogy ilyen hamar visszatér a megfelelő szintre?

Döcögősen indult, Borisz nevű kisfiam áprilisi születése után augusztusban kezdtem el a felkészülést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérem a célomat, de bízom benne, hogy ugyanúgy tudom folytatni a válogatottban is.

– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

Nagyjából egy hét edzés után Achilles-ín-sérülést szenvedtem, emiatt több mint két hétre kiestem, ugyanis cipőt sem tudtam a lábamra húzni, mindent újra kellett kezdenem. Erőnlétileg nehéz volt, a vállamra nagyon oda kellett figyelnem, nehogy gond legyen vele, össze kellett raknom a felugrásos lövést is. Sok időre volt szükségem, de hál' Istennek minden összeállt. A legrosszabb talán az volt, hogy fejben tudtam, mit kell tennem, ám a testem nem engedelmeskedett. Nem tudtam végrehajtani, amire egyébként képes vagyok. Nagyon türelmetlen voltam.

A teljes interjút IDE kattintva olvashatják

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!