Kézilabda
Szőke Szonja

„Hiányoznak a nemzetközi versenyek”

Publikálva: 2020.12.22 Frissítve: 2020.12.22 Vívás – kard

Kardozóink vezetőedzőjével, Gárdos Gáborral beszéltünk a hétvégi országos bajnokságról.

A kardcsapatunkat irányító szakember elárulta, milyen célokkal vágtunk neki a hétvégi megmérettetésnek, és azt is elmondta, mi történt pontosan Márton Annával.

– Egyéniben szerettünk volna kettő aranyat nyerni, de sajnos Anna megsérült, megreccsent a térde, így nem tudott tovább vívni. Egyelőre még nem tudjuk pontosan, mi a diagnózis, illetve hogy mennyi időt kell kihagynia, a térdszalagjával van probléma. Szatmári Andris jó asszót vívott Szilágyi Áronnal a döntőben, de most az utóbbié lett a végső győzelem. Pozitívum, hogy Andrisnak a térde rendben volt, fizikálisan jól bírta a versenyt. Az a helyzet, hogy kevés olyan asszót vívott mostanában, mint amilyet az országos bajnoki döntőben, mert nincsenek nemzetközi versenyek, és ez hiányzik, hiszen keretedzések sincsenek.

A mesteredző azt idei év kihívásairól is szót ejtett, illetve arról, mit tartogat a közeljövő.

– Az lenne a legfontosabb, hogy biztosan tudjuk, lesz olimpia. Március óta nem voltak versenyek, tehát ez a fizikai és szellemi szinten tartás éve volt, ami korántsem volt könnyű. Természetesen folyamatosan készültünk eddig is, de sokat segít az, ha letisztul a helyzet, és tudjuk, mire számíthatunk. Örültünk annak, hogy legalább az országos bajnokságot megtartották, mert ez is különleges verseny számunkra. Talán márciusban megrendezik az olimpiai kvalifikációs versenyt, de még nagyon keveset tudunk a jövő évről.

Gárdos Gábor zárásként azt is elmondta, mi volt számára a hétvége kellemes meglepetése.

– Mindenképp szeretném kiemelni Péch Miklós teljesítményét, aki 13-10-re is vezetett már egyéniben Szilágyi Áron ellen, tehát nagyon közel volt a bravúrhoz. Nagyon komoly asszó volt, a végén a kétszeres olimpiai bajnoknak minden rutinjára szüksége volt a győzelemhez, Miklóst mindenképp dicséret illeti.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!