„Ha idén kikapunk, abbahagyom a kosárlabdázást.”

Az MTK Budapest magasbedobója, a régi-új magyar válogatott kosárlabdázó mesélt karrierjéről, az anyaságról, jövőjéről, és a sportág színvonaláról. A 2012-es év legjobb kosárlabdázójának választott Nagy-Bujdosó Nórával beszélgettünk.

– Mennyiben változott meg az életed, most, hogy anyuka vagy?

– Teljesen más minden, ő az első, a legfontosabb számomra, eddig pedig nyilván a kosárlabda volt ebben a szerepben. Nagyon élvezem az anyaságot. Érdekes, mert ha rosszabbul sikerült edzés, vagy meccs után hazamegyek, akkor nem a hibáimon agyalok egész nap, hanem csak a gyerek számít. Jót is tesz, sokáig épp ezzel a gonddal küszködtem, lelkiztem a meccsek után, ha valami nem ment.

– Elnézve a korábbi klubjaidat, Pécs, Bourges, Győr, Sopron, ezek után az MTK Budapest egészen más színvonal. Ezt tudatosan, a baba miatt alakítottad így?

– Igen, teljes mértékben. Amikor megbeszéltük Nagy Dórival, a szakosztály-igazgatóval, hogy az MTK Budapestet választom, akkor a csapat még NB I/A csoportjához tartozott. Aztán pont azon a napon, amikor szültem derült ki, hogy csak a B-ben tudunk indulni. A szülés után pedig isteni jelként fogtam fel, hiszen valószínűleg a fiam mellett sok is lett volna az a terhelés. Úgyhogy végül abszolút jó döntésnek értékeltem az NB I/B-s tagságot, viszont most a csapatokat látva, megint elbizonytalanodtam, jó lenne az „A” és a „B” csoport közé, külön bajnokságot szervezni, ez túl gyenge, az túl erős lenne.

– Ha már szóba kerültek az eddigi klubjaid, az első pécsi időszakod után, viszonylag korán kerültél külföldre, Franciaországba. A Bourges-nál töltött idő mennyit jelentett a karrieredben?

– Amikor hazajöttem, úgy éreztem jobban elismernek, mégiscsak nyertünk két francia bajnoki címet és két kupát. De emberileg is rengeteget fejlődtem, egyedül voltam, idegen országba kerültem, fel kellett találnom magam. Viszont olyan játékosokkal készülhettem naponta, akiket a kosárlabda-társadalom egésze istenít, Cathy Melain, Celin Dumerc neve még itthon is jól cseng. Annak ellenére, hogy nem játszottam annyit, iszonyatosan sokat fejlődtem kint. Ezért érzem azt, hogy mikor hazajöttem, akkor kezdődött csak el igazán a karrierem.

– Hazatértél, újra Pécsett játszottál, majd győri kitérő után, újra mecsekaljára igazoltál. Ennyire kötődtél érzelmileg a városhoz, hogy sosem tudtad elengedni?

– Igen, nagyon szerettem a várost, az embereket, a csapatot. Az is igaz, hogy még azt a Pécset szerettem, amelyiket Rátgéber László edzette. Érdekes, mert amikor harmadszor játszottam pécsi színekben, kimentem a csarnokba, és nem éreztem ugyanazt, akkor kicsit csalódtam is, de az részben kényszerű váltás volt számomra, a Győrben történtek miatt akartam visszamenni inkább Pécsre.

– Most már anyukaként vagy magyar válogatott, meglepett a hír?

– Egyrészt meglep, de ez sajnos a jelenlegi magyar, női kosárlabdázásról árul el sokat. Annyira nincs kellő szintet megütő játékosunk, hogy anyukákat is beválogatnak. Másrészt nagyon szívesen megyek, mert amilyen nehezen indultam el a válogatottban, azért volt bennem félsz, hogy megsérülök, plusz terhelést jelent. De valamiért szülés után, most nagy kedvvel vágok bele.

– Ha már szóba hoztad, mit gondolsz a jelenlegi, honi kosárlabdázás szintjéről. Mégis hosszú évek óta benne élsz, ha jól értem nem látod túl rózsásan a helyzetünket?

– Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy egyre rosszabb, már ami a színvonalat illeti. A Pécs, a Sopron persze megvannak még mindig, de ezek már nem ugyanazok a csapatok. Nemzetközi szinten a mai „top” csapataink nem tudnak elérni eredményt. Valamit változtatnunk kellene sürgősen, a fiatalokon is látszik már a romlás, hiszen „B ” divízióban selejteznek. Az utánpótlásig le kellene menni, hogy reformokat kezdjünk, akkor elérhetnénk azt a szintű kosárlabdázást, mint amit én régebben megéltem.

– Tudjuk már, hogy a baba miatt választottál, az eddigiekhez képest gyengébb szintet, de hogyan esett a választás éppen az MTK Budapestre?

– Tárgyaltam a BEAC-cal is korábban, de voltak egyeztetési gondok az ügyvezetővel, utána egyből megkeresett Dóri, és nagyon szimpatikusnak találtam, amit felvázolt. Sztevannal is hamar megértettük egymást. Elfogadták azt is, hogy nekem a gyerek most az első, ha beteg, én vele maradok, és lehet, hogy kihagyok edzéseket. Ja, meg persze Turóczi Niki is sokat nyomott a latban, az ő kislánya az én keresztlányom, és nagyon jóban vagyunk, ő is sokat segített abban, hogy így döntsek.

– Nagyon fiatal a keret, hogyan tudnád leírni a szereped a csapaton belül?

– Úgy, hogy itt is kicsit anyuka legyek. Tapasztaltabb játékosként mindenképp szeretnék segíteni a fiataloknak, ha tudok, tanácsokat adok nekik. Szeretném velük megnyerni a bajnokságot.

– Hogyan látod az esélyeteket az idei bajnokságban?

– Őszintén bevallom, sok csapatot nem is ismerek a „B” csoportból. A többiekkel beszélgetve hallottam, hogy a Nyíregyháza és a Miskolc aránylag erősek, de főleg a Nyíregyházát tartanám ránk veszélyesnek. Meglátjuk, hogyan alakul a szezon, de én azt mondtam Nagy Dórának, mikor átbeszéltük, hogy kik ellen játszunk majd idén, hogy ha kikapunk, csak egyszer is, abbahagyom a kosárlabdázást. Ezt persze kicsit tréfásan is értettem, de tényleg jó lenne megnyerni minden meccset ebben a bajnokságban, olyan játékosállományunk van, amellyel ez lehetséges.

– Anyukaként is ambiciózusan tértél vissza, tervezed, hogy ha felhagysz az aktív sportolással, azért még a magyar kosárlabdázásban maradsz, valamilyen formában?

– Nagyon szeretnék bárhol, bármilyen formában a kosárlabdában dolgozni. Ha csak egy csapatot kellene edzenem, annak is örülnék, de a fiatalok, vagy akár felnőtt válogatott irányításában is nagyon szívesen részt vennék. Mindenféleképpen itt képzelném el az aktív karrierem után az életemet, nem is tudnék nagyon máshova fordulni. Úgy gondolom, a második gyerek után megyek el dolgozni, azt meg úgy 35 éves koromra tervezem, előtte még biztosan a kosár, és a család lesz az életem.

– Ez a mentalitás, a kosárlabda szeretete mennyit számított abban, hogy már most komoly karriert mondhatsz magadénak, külföld, válogatottság? Ezeket kevesen mondhatják el magukról.

– Kicsi korom óta folyamatosan járok kosáredzésekre, és ha én valamit csinálok, azt százszázalékosan csinálom. Tisztába vagyok a gyengéimmel, erősségeimmel, mindig is reálisan láttam, hogy mit tudok elérni a kosárlabdázásban, tudtam, hogy nem leszek WNBA játékos, vagy Euroliga-bajnok, de amit megtehettem, azt minden nap meg is tettem, hogy eljussak idáig. De ez valóban mentalitás kérdése, azt hiszem, anyaként is teljes koncentrációval a fiamra akarok figyelni, de ha mással foglalkoznék, akkor is csak a maximummal tudnék megelégedni.

Ezt olvastad már?