Atlétika
Szabó Beatrix

„Büszkék lehetünk a hétvégi szereplésünkre” (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.08.03 Frissítve: 2020.08.03 Evezés

Még soha nem végeztünk ilyen előkelő helyen az országos bajnoki pontversenyen.

Csütörtöktől vasárnapig, Szegeden rendezték a felnőtt, utánpótlás, para és masters evezős országos bajnokságot. Egyesületünk eredményessége továbbra is egyre jobb tendenciát mutat, és minőségben és mennyiségben is egyre többet tudunk felmutatni.

Ennek köszönhetően 14 aranyéremmel, 9 ezüstéremmel és 8 bronzéremmel zártuk a versenyt, amivel a negyedik helyen végeztünk, ezzel történelmünk legjobb szereplésének örülhettünk. Csak a Győr, a Csepel, illetve a Vác tudta megelőzni klubunkat a pontversenyben.

A kitűnő hétvégéhez nagyban hozzájárult Polivka Dóra remeklése, aki az egész hétvége legeredményesebb sportolója lett, de klubtársa, Krémer Eszter is kitett magáért. Szakosztályunk vezetője, Székely Balázs így értékelte a szegedi történéseket:

– Eszter és Dóra teljesítménye, illetve az ifi négypárevezős (Takács Kristóf, Bujtás Bence, Pirik Dániel, Szász Benjámin) győzelme is óriási fegyvertény, hiszen ez az első alkalom, hogy négyesben diadalmaskodtunk. Az egész csapatot csak dicsérni tudom, és nagyon büszkék lehetünk arra, hogy sikerült a legjobb ötbe kerülünk a bajnoki pontversenyen, ráadásul úgy, hogy a három kiemelkedően nagy csapat előzött meg minket csak. Ez a hétvége megmutatta egyesületünk erejét és azt, hogy mennyit fejlődtünk az utóbbi időben.

A részletes eredménysor ITT található.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!