Tenisz
Gálfi Dalma

Zachár negyedik

Publikálva: 2015.06.21 Frissítve: 2015.06.24 Úszás

A balatonfüredi nyíltvizi országos bajnokságon Zachár Gergő, a junior fiúk mezőnyében az előkelő negyedik helyen csapott célba, a 7,5 km-es versenyen.

A mindössze 18,2 fokos víz megtette hatását, többeket hypotermiás állapotban szedtek ki a rendezők a Balaton vizéből. 

Zachár sokáig az élen haladt, de a táv felénél egyik ellenfele Gergő torkára olyan erejű ütést mért, hogy kiesett a ritmusból, ettől kezdve már csak a táv leküzdésére tudott koncentrálni. Az utolsó néhány száz méteren már annyira kimerült, hogy a mentőhajó kísérte végig, hogy azonnal be tudjanak avatkozni, ha szükséges. Gergő hősiesen úszva, a célbaérést követően orvosi ellátásra szorult. Kicsit szomorkodott az elvesztett érem miatt, de így is emberfelettit produkált.

Ollé Móni még reggel, ha lehet még hidegebb vízben indult neki az 5 km-es távnak. Jó erőben érezte magát, és ennek megfelelően tartotta is a lépést a Világkupát nyerő brazil klasszissal. Sajnos, Mónira szinte rászállt az egyik ellenfele, és a vele való küzdelem annyira kivette az erejét, hogy mellkasi panaszok miatt a verseny feladására kényszerült. Kár érte, ebben az úszásban sokkal több volt.

Folytatás jövő héten a serdülő ob-n Hódmezővásárhelyen, illetve a felnőtt ob-n Győrben.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!