Atlétika
Krizsán Xénia

Vívó országos bajnokság

Publikálva: 2016.11.27 Frissítve: 2016.11.27 Vívás

Nem rossz.

A vasárnapi hat csapatversennyel befejeződött az országos bajnokság a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A legeredményesebben a Vasas szerepelt, amely ezen a napon három, mindösszesen öt aranyérmet nyert! A dobogó tetejére állhattak férfi és női kardban, valamint férfi párbajtőrben. A további csapataranyakon az MTK Budapest (női párbajtőr), a Honvéd (női tőr) és az Építők (férfi tőr) osztozott. 

Tekintsük végig ezúttal is fegyvernemenként az országos bajnokság zárónapjának, a csapatbajnokságnak a történéseit. 

Férfi tőrcsapat. Miként tegnap. Parázs csaták, némi feszültség, és sok-sok izgalom. És a végén megint az „amatőrök” győztek. Azért az majdhogynem vívástörténeti pillanat, hogy az első helyért az Építők és a Budakalász együttese csapott össze, miként az is, hogy a két csapatban senki sem „főfoglalkozású vívó”. Mindenesetre őket csak dicséret illeti. A Szabados fivérekre építő Építők az elődöntőben az esélyesebbnek tartott, ráadásul idegenlégióssal megerősített Törekvést győzte le, 44:44-nél az idősebb Szabados, Gábor vitte be a győztes tust Dósa Daninak. A Budakalász pedig azt a „testvérklubot”, az MTK Budapestet verte a négy között, melynek vívótermében albérlőként edzenek vívóik. Ezek után a döntőben nyolc tus előnye is volt a budakalásziaknak, de ez is kevésnek bizonyult, az utolsó körben Zalaba Péter bravúrjával zárkózott az Építők, majd Szabadosék feltették az i-re a pontot.

Férfi tőrcsapat, 17 induló: 1. Építők (Riesz Gábor, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Zalaba Péter, edzők: Marco Goncalves, Solti Antal), 2. Budakalász, 3. Törekvés, 4. MTK Budapest, 5. UTE, 6. Honvéd, 7. Törekvés 2, 8. Terézváros. A döntőben: Építők-Budakalász 45:41.

Női kardcsapat. Az izgalmak okán itt sem panaszkodhattunk, mi több, a férfi tőrözőkhöz hasonlóan már napközben kiderült, hogy ebben a fegyvernemben sem lesz címvédés. Miközben az egyik ág elődöntőjében barátságos kis házimeccset vívott egymással a BVSC két csapata, a másikon  hatalmas csata dúlt a címvédő MTK Budapest, illetve az „újhullám” képviselője, a Vasas között. Az utolsó csörtében Kelecsényi Mira (Vasas) 40:35-ös előnnyel állt fel Márton Annával szemben, aztán 44:44-nél már egyenlő volt az állás. A döntő és a döntőt érő tust viszont Mira adta be, így a Vasas debütálhatott a női kard fináléban. És ha már debütált, akkor az aranyat is Pasarétre vitte, az előző szezonban még éppen a BVSC-ben vívó Kelecsényi-nővérek és Katona Renáta főszereplésével.

Női kardcsapat, 10 induló: 1. Vasas (Katona Renáta, Kelecsényi Léna, Kelecsényi Mira), 2. BVSC, 3. MTK Budapest, 4. BVSC 2, 5. Kárpáti, 6. UTE, 7. Debrecen, 8. Nagykanizsa. A döntőben: Vasas-BVSC 45:37.

Női párbajtőrcsapat. Mielőtt a döntő párosításába belemerülnénk, jegyezzük meg, hogy az egyéni után a csapatversenyen is érvényesült a vidéki dominancia. A bronzéremért példának okáért a Debrecen vívott a Békéscsabával – előbbi győzött. A fináléba pedig harmadik egymást követő évben jutott be az OMS-Tata. Idén az MTK Budapesttel kerültek szembe, melynek fináléba jutása vaskos meglepetés. Persze, jó egy évtizede nem lett volna az, a Mincza Ildi, Hormay Adri vezette csapat egy rakás aranyat nyert, most azonban más időket élünk. Ugyanakkor egy érdekes trió – a negyven fölötti Szidiropulu Niké, a harminc esztendős Lambert Regina és a tizennégy éves befejező ember, Muhari Eszti nagyot alkotott. Előbb legyőzték a két felnőtt válogatottal felálló Honvédot, majd a Szász Emesére épülő Vasast, végül magabiztosan a szintén esélyesebbnek tűnő Békéscsabát. Aztán a döntőben sem változott a kép, a rendkívül lelkes MTK Budapest végig vezetve nyert bravúraranyat (26-18), a tataiaknak pedig a harmadik egymást követő ob-n is ezüstérem jutott. 

Női párbajtőrcsapat, 16 induló: 1. MTK Budapest (Csepregi Csepke, Lambert Regina, Muhari Eszter, Szidiropulu Niké, edzők: Bojti Dániel, László István), 2. Tata, 3. Debrecen, 4. Békéscsaba AVA, 5. BVSC, 6. Vasas, 7. Fless, 8. MTK 2. A döntőben: MTK-Tata 26:18.

Férfi kardcsapat. Itt viszont a lehető legteljesebb mértékben érvényesült a papírforma. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy a Vasas kimagaslik a mezőnyből, annek ellenére is, hogy legjobbja, Szilágyi Áron ezúttal Moszkvában aratott sportdiplomáciai győzelmet. Szatmári András megszerezte második aranyérmét az országos bajnokságon, és a Vasas ezúttal is magabiztosan védte meg bajnoki címét. A legszorosabb mérkőzését a döntőben vívták a piros-kékek, méghozzá mostanság megszokott riválisuk, a GEAC ellenében. Izgalomra azonban itt sem volt különösebb ok, 45-30 lett a vége. Ezzel az ezüstérem a gödöllőieknek jutott – akik nagy csaták után jutottak el a fináléig –, a dobogó harmadik fokára pedig az MTK Budapest férfi kardozói léphettek föl. 

Férfi kardcsapat, 17 induló: 1. Vasas (Iliász Nikolász, Nagy Pál, Ravasz Etele, Szatmári András, edzők: Gárdos Gábor, Gulácsi Ferenc, Nagy Zsolt, Somlai Béla), 2. GEAC, 3. MTK Budapest, 4. UTE, 5. BVSC, 6. WSE, 7. Szigetszentmiklós, 8. BVSC 2. A döntőben:Vasas-GEAC 45:30.

Női tőrcsapat. A döntőben megismétlődött a most már esztendők óta tartó UTE-Honvéd örökrangadó, melyen a piros-fehéreknek az utolsó lehetősége maradt arra, hogy aranyérmet nyerjenek ezen az országos bajnokságon. A döntőbe Lupkovics Dóráék simán jutottak be, ugyanakkor az egyéniben remeklő UTE jelentős hátrányból fordított a fiatal erőkből álló Törekvéssel szemben. Ez utóbbi aztán össze is törhetett ennek okán, mivel a bronzéremért némi meglepetésre vereséget szenvedett a Terézvárostól. Így aztán este újfent összecsapott a Knapek Edina, illetve Mohamed Aida által vezetett két együttes, ám ezúttal a tavalyi évhez képest fordult a kocka. Akkor az újpestiek tartották végig kézben az irányítást, ezúttal azonban a Honvédnál volt szinte végig az előny. A nyolcadik asszóra állt fel egymás ellen a két klasszis, Aida valamelyest csökkentette a hátrányt, de így is 40:36-ra a Honvéd vezetett. Kreiss Fanni azonban pillanatok alatt egyenlített (41-41) Lupkovics Dóri ellen, azonban a vezetést már nem tudta átvenni. Mi több, eztán már csak a honvédos hölgy adott tust, így bezsebelte azt a bizonyos aranyérmet az egyeület!

Női tőrcsapat, 12 induló: 1. Honvéd (Balogh Orsolya, Lupkovics Dóra, Knapek Edina, Kondricz Kata, edzők: Marco Goncalves, Kiss Tibor), 2. UTE, 3. Terézváros, 4. Törekvés, 5. MTK Budapest, 6. Honvéd 2, 7. Budakalász, 8. UTE 2. A döntőben: Honvéd-UTE 45:41.

Férfi párbajtőrcsapat. Pontos adatokkal nem rendelkezünk azzal kapcsolatosan, hogy a Vasas férfi párbajtőrcsapata mikor jutott felnőtt országos bajnokságon a döntőbe, de Halla Péter mester abban egészen bizonyos volt, hogy ebben az évezredben még egyszer sem. Egészen 2016-ig. Most azonban igen! Igaz, az elődöntőben alaposan megszenvedtek, 39-38-ra győzték le a BVSC-t, de bejutottak. Ellenfelük pedig az a Balaton volt, amely az elmúlt három esztendőben két aranyat, és egy ezüstöt szorgoskodott össze – mégis az ő döntőbe jutásuk volt a meglepőbb, többek között a későbbi bronzérmes Honvédot győzték le! Rédli András és Hancvikkel Márk ugyanis sérülés miatt hiányzott, ennek okán a szombati, 19 éves országos bajnok Siklósi Gerire épült a csapat. Igaz, az életkor okán a Vasas sem panaszkodhat, lévén a húszéves Bányai Zsombor és Buta Levente volt a kvartett „legöregebbje”. Geri pedig a fináléban remek társakat kapott File Mátyás és Cziráki Bálint személyében, olyannyira, hogy az egyéni aranyérmes 40-36-nál állt fel az utolsó asszóra. Csakhogy Bányai Zsombor a hajrában fantasztikusat ment, 9-2-re győzött, és ezzel összességében 45-42-re győzött a Vasas, megszerezve ezzel a klub ötödik aranyérmét az országos bajnokságon.

Férfi párbajtőrcsapat, 23 induló: 1. Vasas, 2. Balaton, 3. Honvéd, 4. BVSC, 5. PEAC, 6. MTK Budapest, 7. Vasas 2, 8. BVSC 2. A döntőben: Vasas-Balaton 45:42 (Bányai Zsombor, Bakos Bálint, Buta Levente, Nagy Dávid, edző: Halla Péter). 

Via hunfencing.hu

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!