Atlétika
Szabó Beatrix

Vívás: „Tudatosság nélkül nem lehet sikert elérni” – Szatmári András (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.08.15 Frissítve: 2021.08.14 Vívás – kard

A legtöbb sportoló álma az olimpiai szereplés, a fényes medál megszerzése. András is erre vágyott kisgyermekkora óta. Hogy mi kell a cél eléréséhez a sok edzés mellett? Erről kérdezte a szeretlekmagyarorszag.hu a 28 éves olimpikon kardvívót.

Szatmári András régóta készült már arra, hogy egyszer olimpián szerepeljen. Ahogy ő fogalmaz, ezzel a legnagyobb álma vált valóra. A 28 éves sportoló nem újonc a magyar férfi kardválogatottban, a felnőtt mezőnyben négy évvel ezelőtt tette le – igen határozottan – névjegyét, amikor egyéniben megnyerte a világbajnokságot. Az élsportolók azonban rendszerint az olimpián szeretnének igazán kimagaslóan szerepelni, hiszen mégiscsak az marad meg jobban a laikusok emlékezetében is, aki olimpiai bajnok, de minimum érmes lesz.

Az érmet sikerült is megszereznie Andrásnak: csapatban bronzot nyertek Szilágyi Áronnal, Decsi Tamással és Gémesi Csanáddal. A világ legjobbjai közé tartoznak, de ez a teljesítmény nem jön elő egyik napról a másikra.

– Az olimpiát megelőzően kilenchetes felkészülésünk volt, ami elég változatosra sikerült. Volt benne erőnléti és magaslati edzőtábor, illetve rengeteg vívóedzőtábor is – meséli András.

Az erőnléti edzések, a ráhangolódás mit sem érne, ha a versenyző nem követne alapból tudatos életformát.

– Fiatalkoromban sok mindenre nem figyeltem oda, csak élveztem a vívást, és azt gondoltam más dolgok nem is fontosak, de, amikor a felnőttkorosztályba bekerültem, rá kellett jönnöm, hogy az apró dolgok is sokat adnak a felkészülésbe, és sokkal tudatosabban kell minden egyes edzésre, versenyre felkészülni. A vívás mellett – ami természetesen a legfontosabb – ott van a mentális felkészülés, a dietetika és nálam még a gyógytornász is. Az étkezéseim gyakorlatilag percre pontosan le vannak bontva, szigorúan szabályozott, mit mikor ehetek.

A világbajnok és olimpiai bronzérmes sportolónk a következő tippet osztotta meg velünk pályafutásával kapcsolatban:

– Érdemes napi célokat kijelölnünk, mert ezek nélkül nehéz a hosszú távú célokat elérni. Igyekszem minden este úgy lefeküdni, hogy az aznapi teendőimet elintéztem, minden kis cél teljesült. Ha ezt megállapíthatom, akkor leszek boldog lefekvéskor, és motiváltabb a hosszú távú céljaim megvalósításában.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!