Vívás: „Képes vagyok bárkit megverni” (LAPSZEMLE)

Szatmári András első olimpiája lesz a tokiói, és két éremmel is zárhatja: Gárdos Gábor tanítványa önbizalommal tele vág neki a versenynek.

– Kergeti egy ideje az olimpiai szereplést, így aztán az elszalasztott lehetőségek és az évek múlása, meg az elmúlt esztendők kiváló eredményei azt hozták magukkal, hogy esélyesként utazik Tokióba – hogyan viaskodik ezzel a dupla teherrel, egyáltalán viaskodik velük?

– Azzal, hogy mások mit várnak tőlem, egyáltalán nem foglalkozom, csak a saját magammal szemben állított elvárások számítanak, és persze az edzőimé. Terhet nem akarok magamra pakolni, mert van a vállunkon amúgy is. Azzal a felfogással állok az olimpiához, hogy ha kihozom magamból a maximumot, nem lesz gond, és nem lesz hiányérzetem sem. Ha erre nem leszek képes, az én hibám lesz, csak magamat okolhatom.

– Bármilyen furcsán is hangzik, még jól is jöhet, hogy a járvány miatt ez az olimpia más lesz, mint a korábbiak.

– Voltam már sok világversenyen, így világ- és Európa-bajnokságok sokaságán, sőt, Univerziádén is, amely talán kissé az olimpiára is hasonlít, mégsem az, úgyhogy nem tudom, milyen is az olimpia, milyen a légköre. Emiatt is fektetek még nagyobb hangsúlyt a mentális felkészülésemre. Az a cél, hogy Tokióban ne érjen meglepetés, a helyszínen ne vigyen el a hév, ne fogjon meg negatív értelemben az atmoszféra – az, mondjuk, biztosan furcsa lesz, hogy ha elmegyek ebédelni a faluban, bármelyik másik sportág nagy ikonja szembejöhet velem... Próbálok mindent kizárni, csak magamra figyelni, de nem könnyű, hiszen nincs ilyen jellegű tapasztalatom.

– Olyan sincs, hogyan kell nekifutni műtött térddel egy olimpiának… Ebből a szempontból is jól is jött a plusz év, nem?

– Valóban, a sérülésemre sem tudom fogni, ha esetleg nem sikerülne az olimpia, hiszen volt idő arra, hogy rendbe jöjjön. A térdem már sohasem lesz olyan, mint új korában, ezt megmondták az orvosok, de alkalmas a sportolásra, jól tudok vele mozogni, terhelni, szóval ha már mindenképpen kell valamiféle pozitívumot látni az elmúlt másfél évben, az az, hogy úgy tudok felállni a pástra Tokióban, hogy fizikailag biztosan rendben leszek.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Ezt olvastad már?