Vívás: Szatmári András már tud örülni a csapatbronznak (LAPSZEMLE)

Hogy a kardvívó egyéni verseny miért nem sikerült a tokiói olimpián, egyelőre nem fejtette meg Szatmári András, ám előre tekint és megcélozza Párizst. A Nemzeti Sport interjúja.

– Felszáradt már a könnycsepp az egyik szemében?

– Mostanra igen – reagált a felvetésre Szatmári András, aki a kardcsapat tagjaként azután ünnepelhetett bronzérmet, hogy az egyéni versenyben már az első körben kiesett.

– Hamar elfelejtette az egyéni küzdelmeket?

– Nem ment olyan könnyen… De a csapatbronz sokat segített, és már Tokióban is kezdtem úgy érezni, bármi is történt, nem tudok úgy visszatekinteni az olimpiára, hogy bánkódnék. Azért hiány­érzet persze maradt bennem jócskán.
– Megfejtette már, mi lehetett a baj?

– Még nem tudom. Ráfoghatnám sok mindenre, de nem akarom, nem is lenne helyes, hiszen nagyszerű felkészülés volt mögöttem. És ez még akkor is igaz, ha a női és a férfi kardcsapat különböző helyszínen készült, és az edzőm, Gárdos Gábor a lányok vezetőedzője. De ez is csak kifogás lenne, mert tényleg sohasem edzettem még annyit, mint a Tokiót megelőző időszakban. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy nem voltak versenyek, így aztán a vívóedzéseket csak erőnléti gyakorlásokkal törtük meg – hát, köszönöm szépen… Mindent megtettem azért, hogy csúcsformába lendüljek, sokszor éreztem, hogy fáradt vagyok, de mindig bele­lovaltam magam, hogy még egy asszó, meg még egy. Fizikailag felkészültem, és azt gondolom, mentálisan is, az öt karika sem nyomott meg, legalábbis nem éreztem ezt magamon. Fura és egyelőre érthetetlen, mi történt velem az egyéni versenyben, még keresem az okokat.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Ezt olvastad már?