Atlétika
Jankovics Dániel
Klubunk fiatal párbajtőrvívója káprázatos teljesítménnyel ezüstérmet szerzett a nemzetközi versenyen.
A felnőtt párbajtőrözők Splitben indították a szezont, ahol szatellit viadalon vettek részt, ami egyben válogató is volt. A szombati női verseny után vasárnap a férfiaké volt a főszerep: egyesületünkből Somody Somán nyoma sem látszott az idény eleji formának, ugyanis tehetséges sportolónk egészen a döntőig menetelt.
Ugyan Soma a fináléban 15-8-ra kikapott Nagy Dávidtól, így is ezüstérmet szerzett a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben, ami óriási siker számára. Szényi Péter a 39., Dunay Máté a 43., Balázs Bence pedig a 44. helyen végzett.
Ezzel egyidőben, a kard Budapest bajnokságon Oláh Sándor a 12., Kisbán Péter a 16., Prosits Dénes a 29. lett, míg a kadet férfi tőr Magyar Kupa harmadik fordulójában Bánhidi Balázs a kilencedik helyen zárt.