Atlétika
Nemes Rita

Vívás: Rózsás Júliával aranyérmes a kadét leány párbajtőrcsapat

Publikálva: 2023.10.15 Frissítve: 2023.10.15 Vívás – tőr/párbajtőr

Az MTK Budapest párbajtőrözőjével, Rózsás Júliával felálló kadét leánycsapat aranyérmet nyert a budapesti európai körversenyen.

Szombaton a fővárosi BOK-csarnokban a kadét párbajtőr európai körversenyen a fiúk egyéni és a lányok csapatversenyét rendezték.

A lányok között a nagyszerű menetelést bemutató második számú magyar válogatottban szerepelt az MTK Budapest ígérete, Rózsás Júlia is.

A mellette Terhes Hanna, Varga Flóra Luca, Zala Boglárka összetételű egység a nyolc között az egyik amerikai válogatottat, majd az észteket győzte le, a döntőben pedig a lengyeleket múlta felül egyetlen tussal, 45:44-re, így aranyérmet szerzett.

– A szezon elején járunk, minden előfordulhat… Ugyanakkor az nagyon értékes teljesítmény, hogy a második csapatunk is meg tud nyerni egy ilyen erős versenyt. A fegyvernem évek óta kimagaslóan teljesít, remélem, az egyéni versenyen is jól teljesítünk majd! – mondta László István keretedző a döntő után.

(Fotók: Magyar Vívó Szövetség)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!