Vívás – kard
Szatmári András
Szatmári Andrásék az olasz kardválogatottal kezdenek a párizsi olimpián.
Európa-bajnoki aranyéremmel hangolt Párizsra férfi kardcsapatunk, csakhogy az elmúlt évekhez képest más összetételű gárda lépett pástra Bázelben, hiszen Szatmári András sérülése miatt még nem lehetett ott az Eb-n – Rabb Krisztián kapott lehetőséget, s olyannyira jól vívott, hogy a válogatott vezetőedzője hiába tett javaslatot az évek óta sikeres négyes (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron) olimpiai utazására, a szakmai bizottság ezzel nem értett egyet, így aztán Boczkó Gábor szövetségi kapitány az elnökség elé a Gémesi, Rabb, Szatmári, Szilágyi kvartett indulását terjesztette elő.
A két változást megelőzte egy harmadik is, a bázeli kontinensviadalon ugyanis az olaszok feltartott kézzel mentek a csatába, legalábbis sokan erre gyanakodnak: korai vereségükkel a mi águnkra kerültek, így a magyar–egyiptomi helyett magyar–olasz negyeddöntőre kerül sor Párizsban.
Az elődöntőben jó eséllyel az amerikaiak jöhetnek szembe a mieinkkel, de ennyire ne szaladjunk előre, mert egyértelműen az olaszok elleni meccs a kulcsfontosságú. Az elmúlt három évben a mieink visszavágtak már néhányszor az olaszoknak a tokiói elődöntőben elszenvedett vereségért, de ez csak az egyik oldala a párharcnak, a másik meg az, hogy az ellenfélnél is vannak újak a csapatban, ráadásul az Eb egyéni viadalát is a fiatal olasz, Michele Gallo nyerte meg.
Forrás: Nemzeti Sport