Vívás: nem tudok elszakadni a sporttól – Sákovicsné Dömölky Lídia (LAPSZEMLE)

Nyolcvanévesen még tőrt ragadott, ma már „csak” sétával és úszással tartja magát fitten az olimpiai és ötszörös világbajnok vívó, Sákovicsné Dömölky Lídia, aki nemrég ünnepelte 88. születésnapját. Lídia néni a Sportalnak adott interjút.

– Nem a legkecsegtetőbb hölgykor ez, viszont nagyon sok szépsége van, nagymamaként ki lehet teljesedni. Persze az én unokáim már „nagyok”, négy fiú, hárman közülük egyetemisták, egyikük dolgozik. Van az emberben némi kettősség: egyrészt büszke vagyok rájuk, hol tartanak, másrészt nagyon jó volt, mikor még a szárnyaim alatt voltak. Sajnos dédunokáim még nincsenek, de nagyon remélem, hogy ezt is meg fogom érni. És hát a vívástól nem tudok elszakadni, drukkolok a maiaknak, figyelem a versenyeket, és ha hívnak, ki is megyek – mondta a Sportalnak Sákovicsné Dömölky Lídia, aki 60 évvel ezelőtt, Tokió­ban Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Rejtő Ildikóval szerzett olimpiai bajnoki címet, de két ötkarikás ezüstéremmel is büszkélkedhet a tőrcsapat tagjaként (1960, 1968).

Ma már csak szurkolóként szorít vívóinknak, de nem is olyan régen még maga is vitézkedett a páston.

– Veteránként még élveztem a versenyzést, szomorú vagyok, hogy megsérültem, és azóta nem vívhatok, de bevallom, nem tudnám megmondani, hogy ez hány éve volt. Rejtő Ildikóval és Kelemen Verával még nyertünk veterán Európa-bajnokságot, ami remek befejezés volt – mesélte Lídia néni, akinek az öccse, László is veterán magyar bajnok, az Egyesült Államokban élő 92 éves bátyja pedig Amerika-bajnok volt.

Miután felhagyott a vívással, sétával és úszással igyekszik őrizni a fittségét.

– Nyáron mindennap lemegyek az uszodába, télen, amikor különös lelkierő kell a felöltözéshez is, heti háromszor. Általában minimum 500, maximum 1000 métert úszok, öreganyósan – folytatta nevetve.

A csapatban négyszeres, egyesben egyszeres világbajnok korábbi klasszis életében hamarosan újabb fontos évforduló is aktuális lesz: a tokiói olimpiai siker 60. évfordulója.

– Az első, ami eszembe jut Tokióról, az a nagy büszkeség, azért is, mert a tokiói csapatnak a férjem volt a szövetségi kapitánya, és összesen négy aranyat szereztek a vívók, ami a legjobb ötkarikás szereplésünk eddig. Számomra nagy jelentősége volt a kevésbé sikeres egyéni szereplésem után ilyen csodás együttessel újra pástra lépni és Rejtő Ildikó egyéni győzelmét követően megnyerni az aranyérmet a csapattal. Az is felejthetetlen, hogy a döntő mérkőzésen az utolsó győztes találatot én érhettem el.

A tokiói aranycsapat tagjai közt életre szóló kötelék szövődött.

– A múlt héten éppen Juhász Katinál találkoztunk a még élőkkel. Sajnos Ágoston Judit és Marosi Paula már itt hagyott minket, beszéltük is, hogy biztos örülnek fent, ha látják, hogy együtt vagyunk és emlékezünk rájuk – mesélte klubunk korábbi kiválósága, aki az 1955-ös római világbajnokságon csapatban és egyéniben is aranyat ünnepelhetett.

Forrás: sportal.hu

Ezt olvastad már?