Kézilabda
Fekete Bozsana

Vívás: negyeddöntőben a Szatmári Andrással felálló férfi kardcsapat

Publikálva: 2022.07.20 Frissítve: 2022.07.20 Vívás – kard

A folytatásban a török együttes lesz az ellenfél.

A sportolónkkal, Szatmári Andrással felálló férfi kardválogatott – az egyéni után – megkezdte a versenyzést a kairói világbajnokságon. Az Európa-bajnok gárda változatlan felállásban, az egyéniben világbajnoki címet eléri Szilágyi Áronnal, valamint Gémesi Csanáddal, Decsi Tamással és természetesen klubunk vívójával, Szatmári Andrással szereplő csapat a vietnámiak ellen kezdte meg a versenyt. A fiúk fölényes, ‒ 15 tusos ‒ győzelmet arattak. Ezen az összecsapáson még olyan teremben léptek pástra, ahol nem állt rendelkezésre videóvisszajátszó-rendszer, viszont a negyeddöntőbe kerülésért vívott mérkőzésen már lehetőség lesz erre is, tájékoztatta az MTI-t a szövetségi kapitány, Boczkó Gábor.

A legjobb nyolc közé a spanyolokon át vezetett az út, mely találkozó nagyobb erőbedobást igényelt, mint az előző, és az elején öt tus hátrányban voltunk, ám Szatmári András bravúros 10-3-as győzelmével fordult a kocka, mi kerültünk előnybe. Versenyzőnk mindkét párharcon kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a csapat pedig a meccs végével 12 tus különbséggel nyerte a találkozót.

Eredmények:

a 32 között: Magyarország-Vietnám 45-30

a 16 között: Magyarország-Spanyolország 45-33

Forrás: MTI, Magyar Vívó Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!