Kézilabda
Szőke Szonja

Vívás: két ezüstérmet szereztünk a juniorok között

Publikálva: 2022.09.25 Frissítve: 2022.09.25 Vívás – tőr/párbajtőr

Újabb két sportolónk állhatott a dobogóra a korosztályos Magyar Kupa első körében.

Vasárnap a junior párbajtőrözők versenyével folytatódott a budapesti rendezésű Magyar Kupa első fordulója. A fiúk mezőnyében Somody Soma pompásan szerepelt, magabiztos vívással bejutott a fináléba, ám ott 15-13-as vereséget szenvedett Kovács Gergely ellen, így ezüstérmet szerzett. Koska G Bendegúz a negyeddöntőben búcsúzott, és a hatodik lett, míg Dunay Máté a kilencedik, Gálik Balázs pedig a tizenkettedik helyen zárt.

A lányoknál Wimmer Dorina szintén nagyszerű napot fogott ki, simán menetelt a döntőig, ahol óriási csatában, 13-12-re kikapott Szarvas Ritától, így a dobogó második fokára állhatott fel. Csendes Luca a hetedik, Gálfalvy Réka a kilencedik, Fábian Kamilla a tizenharmadik helyen fejezte be a versenyt.

Ezzel egyidőben rendezték a gyermek kardozók Budapest bajnokságát, amelyen Prosits Dénes a 34. helyen végzett.

A fiú párbajtőr kupaforduló végeredménye ITT, a lány ITT érhető el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!