Atlétika
Jankovics Dániel
Ezúttal elmaradt a dobogó, de közelebb került az olimpia.
Hétvégén Algírban rendezték a kardozók számára a szezon idei első világkupaversenyét, melyen a férfiak között egyéniben Péch Miklós és Szatmári András léphetett pástra. Miklósnak nem sikerült a főtáblára jutás, míg Szatyi alanyi jogon a 64 között kezdett, ám az első körben kikapott 15-9-re Rabb Krisztiántól, így korán véget ért számára a verseny.
Olimpiai bronzérmesünk vasárnap csapatban javíthatott Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Decsi Tamás oldalán. A milánói világbajnok kvartett az első asszóban magabiztos, 45-28-as győzelmet aratott Törökország ellen, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
A négy közé jutásért Irán ellen küzdöttek a fiúk: ugyan az első három asszó után még az ellenfél vezetett, sikerült fordítani, és végül 45-40-es győzelemmel bejutott az elődöntőbe a magyar válogatott. Együttesünk kiválósága az első két mérkőzést pozitív mutatóval zárta.
Sajnos a magyarok ezután 45-29-re kikaptak az Egyesült Államoktól, majd 45-33-as vereséget szenvedtek Olaszország ellen, így a negyedik helyen zártak, és ezzel is közelebb kerültek az olimpiai kvótához.
Vívás: „Mindent beletettünk ebbe a csapatversenybe” – Szatmári András
Vívás: Szatmári András a Vívópercekben (AUDIÓ)
Vívás: Somody Soma a 32-ig, Kardos Edina a főtábláig jutott Dohában, 12. a kardcsapat Plovdivban
Vívás: „Remélem, hogy 2024-ben még jobb évet zár a testvérem” ‒ Szatmári Dávid (VIDEÓ)