Atlétika
Nagy Marcell

Vívás: hetedik hely Vancouverből, ezüstérem az ob-ról

Publikálva: 2024.11.25 Frissítve: 2024.11.25 Vívás – tőr/párbajtőr

A Dékány Kingával felálló női párbajtőrcsapat hetedik lett a vancouveri világkupán, míg leány párbajtőrözőink ezüstérmet szereztek a kadet országos bajnokságon.

Vasárnap került sor a csapatversenyekre a vancouveri párbajtőr világkupaversenyen, ahol a Dékány Kinga, Salamon Réka, Kálmán Gyöngyvér, Muhari Eszter összeállítású négyes 39-38-as győzelemmel kezdett Svájc ellen, majd 43-40-re kikapott a később győztes Dél-Koreától. A lányok ezután 45-40-es vereséget szenvedtek Németország ellen, majd ugyanilyen arányban legyőzték az olaszokat, ezzel a hetedik helyen zártak.

Mindeközben Budapesten a Lehoczky Csenge, Nébald Melinda Hédi, Tóth Alíz, Zlota Emma Nóra összeállítású párbajtőrcsapat nagyszerűen szerepelt a kadet országos bajnokságon, hiszen csak a döntőben, 45-36-ra kapott ki a Szolnok ellen, ezzel ezüstérmet ünnepelhetett. Második számú együttesünk Barna Panna, Kovács Abigél, Somody Zorka, Tóth Rozália összeállításban a 12. helyen zárt.

A fiúknál a Kömöz Patrik, Makai Benjámin, Szántó Zalán trió a hetedik, a Bacsó Dániel, Dobán Zsombor, Papp Dávid, Simon Bence négyes a 15. helyen végzett.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!