Karate
Hárspataki Gábor

Vívás: házon belül intéztük a döntőt

Publikálva: 2022.11.26 Frissítve: 2022.11.26 Vívás – kard

Az egyéni világbajnok Szatmári András nyerte a gödöllői kard Magyar Kupa-fordulót, amely a válogatási szezon első állomása volt a fegyvernemben. A döntőben klubtársát, Péch Miklóst győzte le.

Éppen a félidőben járt az egyéni világbajnok, Szatmári András nyolcaddöntője indiai riválisa, Singe ellenében a gödöllői kard Magyar Kupa-fordulóban, amikor belépett a terembe Gárdos Gábor, Andris mestere, egyben a világbajnok női kardválogatott vezetőedzője. Mindez nem sokkal dél után történt, és bár bőven még hátra idő a hölgyek rajtjáig, a tanítványa versenyére is kíváncsi volt a mesteredző. 

Az állás ekkor némi meglepetésre 5:8 volt, ekkor szólt oda Gárdos Gábor Szatyinak: „Itt vagyok, most már elkezdhetsz vívni…!”. Arra azért ne vegyünk mérget, hogy csak ez volt a jel, aminek okán szakágunk második számú klasszisa „elkezdett vívni”, ám tény, azt az asszót az MTK Budapest vívója megfordította, utána pedig simán megnyerte a versenyt… Mi több, a mester “személyes varázsát” átragasztotta másik tanítványára is, Péch Miklósra, aki az ezüstérmet szerezte meg. 

De a végéről kanyarodjunk az elejére: hiányzói is akadtak a versenynek. A háromszoros olimpia bajnok Szilágyi Áron nem most kezdte el szezonját, míg a válogatottságért harcolók közül Iliász Nikolász algíri lábujjsérülése miatt nem indult, Rabb Krisztián pedig nem vívó keze (a jobb) repedése miatt hagyta ki a szezon első felnőtt kard válogatóját. Olimpiai bronzérmeseink közül Decsi Tamás az egyik későbbi bronzérmestől, a honvédos Horváth Gergőtől szenvedett vereséget, míg Gémesi Csanád lett a másik harmadik, a csapattárstól, Szatmáritól kapott ki az elődöntőben. 

Pedig komoly szurkolótábora volt, lévén klubjának, a Gödöllőnek új vívóterme adott otthont az eseménynek. Ráadásul egyik „legnagyobb rajongója” idősebb fia, a nyolc esztendős Apor volt, aki természetesen már elkezdte a vívást… Csanád házigazdaként kétszeresen büszkén nyilatkozott honlapunknak fentiek okán: „Ez az első felnőtt verseny, amelynek a szövetség felkérésére otthont adunk, de remélem nem az utolsó, nagy örömmel tesszük ezt. Apor pedig már az ovis vívócsoportban is ott volt, most másodikos, nem is kérdéses, hogy családunk sok tagjához hasonlóan kipróbálja magát ebben a szép sportágban.”

Eredmények. Férfi kard egyéni Magyarkupa-forduló, Gödöllő, Batizi-Benkő Vívócsarnok, 55 induló. Végeredmény: 1. Szatmári András (MTK Budapest, edző: Gárdos Gábor), 2. Péch Miklós (MTK Budapest), 3. Gémesi Csanád (MATE-GEAC) és Horváth Gergő (Honvéd), 5. Kaiser Balázs (UTE), 6. Nagy Martin (Vasas), 7. György Lehel (UTE), 8. Baaken Mátyás (KVSE). A döntőben: Szatmári-Péch 15:12.

Forrás: hunfencing.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!