Karate
Hárspataki Gábor
Wimmer Dorináék egész nap szenzációsan teljesítettek, és hajszálra voltak a végső győzelemtől.
Az Európa Játékok csütörtöki napján a Wimmer Dorina, Kun Anna, Muhari Eszter, Büki Lili összeállítású női párbajtőrcsapatnak szurkolhattunk. A lányok a 16 között a spanyol válogatott ellen szoros mérkőzésen, 38-35-re nyertek. 17 éves vívónk, Wimmer Dorina a hetedik asszóban volt érdekelt, és 24-21-es spanyol vezetésről indulva 26-26-nál adta át a képzeletbeli stafétát Muhari Eszternek, tehát rendkívül fontos szerepe volt a sikerben.
A lányok ezt követően Lengyelország legjobbjait végig vezetve, 45-39-re legyőzték, ezzel bekerültek a legjobb négy közé. Ezután a magyar válogatott óriási hajrával, a világsztárokkal telitűzdelt Olaszországot 38-31-re megverte, így a papírforma borítása után az aranyéremért lépett pástra Franciaország ellen.
A lányok végig óriásit küzdöttek, az utolsó pillanatig vezettek a franciák ellen a fináléban, de 33-33-as állásnál a döntő találatot Franciaország adta, így övék lett az aranyérem, míg a mieink ezüstérmet szereztek. Dorina a döntőben is szenzációsan teljesített, három asszójából kettőt is megnyert.