Atlétika
Nagy Marcell

Vívás: egy arany- és három bronzérmet szereztek a fiatalok

Publikálva: 2023.02.08 Frissítve: 2023.02.08 Vívás – tőr/párbajtőr

Szépen szerepeltek fiatal párbajtőrözőink a hétvégén.

A Vasas vívótermében rendezték a párbajtőrözők Olimpici Grand Prix-versenyének harmadik fordulóját. Először a gyermekkorosztály lépett pályára: a fiúk között Mosolygó Márton a hetedik, Bacsó Márton pedig a nyolcadik helyet szerezte meg. A lányoknál Harmathy Lotti és Szakváry Csenge jutott be a nyolcaddöntőbe, előbbi a kilencedik, utóbbi tizenegyedik helyen zárt.

A törpici fiúk között nagyszerűen teljesítettünk: Zoboki Nándor aranyérmes lett, Kardos Gergely a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Pernyész Fülöp nyolcadik helyen végzett. A lányoknál Tóth Rozália is remek napot fogott ki, hiszen ő is bronzéremnek örülhetett.

Az újonc mezőnyben Tóth Alíz ötödik, Harmathy Lotti hetedik, Papp-Szilágyi Luca 14., Nébald Melinda Hédi 15. lett, a fiúknál Bacsó Dániel a 12. helyen zárt.

A serdülők között Zlota Emma nyújtott kiemelkedőt, aki szintén bronzérmet szerzett.

A teljes eredménylistát itt lehet elérni:

Gyermek leány

Gyermek fiú

Törpici leány

Törpici fiú

Újonc leány

Újonc fiú

Serdülő leány

Serdülő fiú

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!