Kézilabda
Pál Tamara

Vissza a virtuális pályákra

Publikálva: 2020.12.31 Frissítve: 2020.12.31 eSport

Nagycsapatunk a bajnokságban és a kupában is megmérkőzik ellenfelével az új évet nyitó játéknapon.

Január 3-án folytatódnak a K&H MNEB HPCL küzdelmei. A pontvadászat mellett a kupában is vitézkednek esportolóink, akik remek eséllyel pályáznak arra, hogy mindkét sorozatban nagyszerű eredményeket érjenek el.  

HPCL Magyar Kupa:

  • HELL Honvéd–MTK Budapest esport 19:30

Pro clubs csapatunk győzelmét követően a negyeddöntőben folytathatja szereplését, ahol vetélytársa a HELL Honvéd gárdája. A ligában már megmérkőzött korábban a két együttes, ahol játékosainknak sikerült a maximálisan megszerezhető hat pontot begyűjteniük.

HPCL I. osztály:

  • Genesis Gaming–MTK Budapest esport 21:00
  • MTK Budapest–Genesis Gaming 21:30

A hetedik játéknapon csapatunk ellenfele a Genesis Gaming, jelenleg a hatodik helyet foglalják el a tabellán. Az újonc gárda remekül helyt áll a felsőbb osztályban.

Ráczék az élről várhatják a találkozót, azonban jelentősen megváltozott az élmezőny állása, mert a Future Gaming szabályszegést követett el, és az érintett nyolc találkozón aktuális vetélytársának eredménytől függetlenül elkönyvelték a három pontot. Ennek következtében esportolóink előnye mindössze egy pontra csökkent, miután Veszprém Futsal esportnak jóváírták a Future Gaminggel szemben elvesztett egységeket.

A megváltozott tabellát ITT tekinthetik meg. 

HPCL III. osztály:

Akadémiánk szabadnapos, miután a nevezését visszamondó Majd Máskor együttesével kezdte volna az új év küzdelmeit.

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!