Atlétika
Jankovics Dániel
Schermann Bianka is az indulók között.
November 21-24. között a Németország ad otthont a felnőtt tornászok idei utolsó nemzetközi megmérettetésének, a 44. cottbusi világkupának, melyen sportolónk, a Brüll Alfréd Akadémia tagja, Schermann Bianka is részt vesz.
A versenykiírás szerint a viadal első két versenynapján a selejtezőket rendezik, míg szombaton és vasárnap a szerenkénti finálékat bonyolítják le.
Ez az erőpróba különös jelentőséggel bír az olimpiai kvalifikáció szempontjából. Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára elmondta, hogy tavaly novemberben indult és jövő márciusáig tart az a sorozat, melyen világkupapontokat lehet szerezni az olimpia kvótához. Mind az első, mind a második ciklus szempontjából ugyanaz négy világkupa számít, vagyis összesen nyolc világkupáról veszik figyelembe a legjobb három eredményt. Aki ezek alapján megnyeri a sorozatot, név szerinti kvótát szerez Tokióra. Nemcsak az első hellyel lehet a kvalifikációhoz jutni, mert azokat a versenyzőket, akik csapattagként, vagy egyéniben már kvótát szereztek, kiveszik ebből a rangsorból.