Atlétika
Krizsán Xénia

Veretlen alapszakasz

Publikálva: 2016.03.25 Frissítve: 2016.03.25 Kosárlabda női

Szolnoki MÁV Sportegyesület - MTK Budapest 27-81 (9-24, 6-23, 3-14, 9-20)

A Női Amatőr Nemzeti Bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójához érkezett, az MTK Budapest pedig tizennyolcadik győzelmét próbálta bezsebelni Szolnokon. Az ősszel, hazai környezetben aratott 118-49-es győzelem, a kék-fehérek magabiztos elsősége, szemben a tiszapartiak kilencedik helyével, igen jó eséllyel jelezte előre a veretlen alapszakaszt.

A Tiszaligeti Csarnokban már a bemelegítésnél feltűnt, hogy a szolnokiak korosztályos válogatott kiválósága, a Jankó Flórával 3x3-as Eb-t nyert Kányási Veronika nem lép pályára. Idén 20 pont, 6 lepattanó felett átlagol egyébként az ígéretes irányító.

Bár az MTK-s utazókeret sem volt teljes – Szabó Bettina betegség miatt kihagyta a mérkőzést –, a találkozó esélyese természetesen Sztevan Csupics gárdája volt. Ezt a nem éppen szokványos kezdő ötös (Baksa Bettina, Szóráth Sarah, Ambrus Szandra, Nagy-Bujdosó Nóra és Ruttner Réka) meg is mutatta. A csapathoz januárban igazolt Ruttner Réka pazarul kezdett, támadásban és védekezésben is uralta a területét, Nagy-Bujdosó Nórival kevésbé jól összeszokott, mégis nagyon hatékony duót alkottak a palánk környékén.

13-4-re sikerült elhúzni, amikor egyszerre négy játékosát cserélte le az MTK Budapest szerb trénere. A szokatlan váltás ellenére 8 perc játék alatt sikerült 20 pontig jutni, az említett erős, magas posztú duót pedig sikerült felfrissíteni, az ezúttal padról beszálló Turóczi Nikivel. Az első negyed 24-9-es állást, tizenöt pontos előnyt hozott.

A kiváló eredmény dacára Sztevan Csupics a „Jobb, keményebb védekezést!”  felszólítással ösztönözte a lányokat, ami a folytatásban meg is valósult. Sorozatban lejáró szolnoki támadóidők, labdaszerzések jellemezték a fővárosiak védelmét, eközben túloldalt könnyen játszották át a hazai zónát a kékmezesek. A kelleténél talán kicsit hosszabb játékok ellenére fokozatosan nőtt a vendégek fölénye. Egy perccel a félidő előtt Szabó Vivi hárompontosával már 45-15 volt az állás, amely számottevően nem változott a szünetig.

A fordulást követően Ruttner Réka megdobta csapata ötvenedik pontját is, az MTK-nyomás pedig egyre jobban érződött. Baksa Bettina oldalbedobásnál szerzett labdájából tudott gyűrűig rohanni, de hasonló könnyű és gyors kosarak nemigen jellemezték a lányok pénteki játékát.

A harmadik negyed nem is hozott túl sok pontot, legfőképp a kicsit pontatlan befejezések miatt, 14-3-ra nyertéka lányok ezt a játékrészt .

A záró etapra ismét felpörgette tanítványait Sztevan Csupics, Nóri és Niki összjátékából ismét újból nőni a különbség, a két magas elképesztően érzi egymást, ami a komplett alapszakaszban jól kivehető volt. Mellettük Jankó Flóra is beköszönt egy triplával, 71-22 után pedig stabilizálódott az ötvenpontos differencia. A találkozó legutolsó három percét még egy 10-5-ös vendégszéria koronázta meg, amivel lezárta veretlen, 18 győzelem – 0 vereséggel megvívott alapszakaszát az MTK Budapest női kosárlabda szakosztálya.

Egyetleni igazán kiemelkedő teljesítményről nem lehet beszámolni, de többről már annál inkább. Ruttner Réka például mindössze húsz perc játékidő alatt dobott 13 pontot és szedett 6 lepattanót, de Turóczi Niki 17 pontja, Nagy-Bujdosó Nóra 14 pont, 5 gólpassz, 5 pattanós estéje is igazán szép volt. Nem a szezon legjobb meccsével sikerült búcsúzni az alapszakasztól, de végig uralva a festéket, kihasználva a csapat magassági fölényét, magabiztos játékkal gyűrte le ellenfelét az MTK Budapest. 

Következik a rájátszás! Az első körben a nyugati csoport negyedik helyéről kap ellenfelet az MTK Budapest, amely a szigetszentmiklósi BKG DSE lesz. A két nyert meccsig tartó párharc első mérkőzésére jövő pénteken 19:00 kerül sor a Városmajori Kosárcsarnokban, míg a visszavágó április 10-én 18:00-kor lesz.

Szép volt lányok, így tovább!

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!