Kézilabda
Dakos Noémi

Vereség, pozitívumokkal (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.10.03 Frissítve: 2020.10.04 Röplabda

Hiába izzasztottuk meg az UTÉ-t, három ponttal távozott Budaörsről.

MTK Budapest–UTE 1:3 (–23, 25, –20, –23)
Aramis SE Futsalcsarnok
Vezette: Bátkai-Katona, Halász T. (Szabó A., Kovács R.)

MTK Budapest: Vezsenyi 19, Kilyénfalvi 7, Godó 13, Papp O. 16, Durst 7, Hajós 7
Csere: Császár (liberó), Szerencsés-Miklai 1, Lesi, Berkó, Dani 1
Vezetőedző: Leiszt Máté

UTE: Rachovska 15, Bagyinka 3, Carabali 19, Bezsandolszka 12, Petőváry 9, Szabó L. 12
Csere: Karabasheva (liberó), Manninger
Vezetőedző: Horváth András

A női röplabda Extraliga első fordulójában csapatunk az UTÉ-t látta vendégül az Aramis SE Futsalcsarnokában.

Jól kezdtük a meccset, a szemmel láthatóan felszabadultan játszó Vezsenyi Adrienn két gyors ponttal jelezte a lila-fehéreknek, hogy komolyak a szándékaink. Bár az előnyünk mindössze 5-5-ig tartott ki, a folytatásban is rendkívül szoros volt a játszma. A szett derekán aztán elhúzni látszott az UTE, 13-18 is állt már az eredményjelzőn, de innen még volt visszaút: a hajrához közeledve – Durst Anna remek blokkját követően – már 23-23 volt az állás. Az idegek harcát végül a rutinosabb vendégek bírták jobban, így egyszettes előnyből várhatták a folytatást (23-25).

A második játszma rajtját is mi kaptuk el jobban, már korán négypontos előnybe kerültünk (10-6), de körülbelül féltávnál egyenlített az UTE (12-12), majd a vezetést is átvette (17-20). Leiszt Máté együttese azonban ezúttal sem adta fel, és megintcsak 23-23-nál utolérte ellenfelét. A hajrát azonban most mi bírtuk jobban, és végül Kilyénfalvi Zsófi blokkját követően egyenlítettünk (27-25).

Még a korábbiaknál is jobban kezdtük a harmadik szettet, az egész meccsen kiválóan játszó Papp Orsi blokkját követően már 7-2-re vezettünk. Úgy tűnt, a mieink elegendő önbizalmat tudtak meríteni az előző, megnyert játszmából. Sajnos azonban a vendégek sebességet váltottak, és – sokszor a mi hibáinkat kihasználva – hamar ledolgozták hátrányukat (11-11). Sőt, lányaink abszolút megzavarodtak, és a lila-fehérek azzal a lendülettel gyakorlatilag el is döntötték a játszma végkimenetelét (20-25).

Ismét hátrányba került tehát csapatunk, és időnként bizony úgy tűnt, a fejeket és a lelkeket is megzavarta az elveszített szett. Leiszt Máté 5-11-es állásnál kérte ki első idejét, és bár ezt követően két pontra felzárkóztunk, a folytatásban másodjára is le tudott szakítani minket az Újpest. A hajrához közeledve tudtunk igazán megérkezni a vendégek mögé, Papp Orsi támadását követően már 23-24 állt az eredményjelzőn, ám ezt hazai hiba követte, így véget ért a mérkőzés (23-25).    

A vereség ellenére bőven voltak pozitívumok csapatunk játékában, amelyekre építhetünk a jövőben. Folytatás október 10-én a Békéscsaba ellen.

Leiszt Máté:Gratulálok az Újpestnek, mégiscsak három ponttal távoznak tőlünk! Szoros meccs volt, ahogy arra számítottunk, a rutin hiányzott a játékunkból, de ez idővel jönni fog, és igazán veszélyes csapat leszünk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!