Kézilabda
Kekezovity Anna
Kécza Daniella legjobb magyar versenyzőként a 75. helyet szerezte meg a Törökországban zajló RG világbajnokságon. Az MTK bájos versenyzőjét VB élményeiről kérdeztük.
– Hogyan készültél a Világbajnokságra?
– Júliusban kezdtem az alapozást, augusztusban és szeptember elején naponta kétszer edzettem. Gyakorlatilag egész nyáron erre készültem, úgyhogy már nagyon vártam. Persze, nagyon izgultam, hiszen tudtam, hogy ez lesz életem első világbajnoki megmérettetése.
– Milyen volt az út? Mit tapasztaltál, amikor a helyszínre érkeztetek?
– Az út elég hosszú volt, mert átszállással mentünk. Nagyon izgatott voltam, vártam, hogy végre megérkezzünk. Nagyszerű idő fogadott bennünket Törökországban, ezért amikor időnk engedte, mindig a szabadban voltunk.
– Gyorsan alkalmazkodtál az új környezethez?
– Érkezésünk után nem sokkal már szőnyegen voltunk, és azt követő három napban csak edzések voltak. Közben felmértem a versenyterületet: megfigyeltem a fényeket, és, hogy milyen zavaró tényezők vannak (pl. a légkondi). Ráadásul találkoztam azokkal a versenytársaimmal, akikkel az előző Világ Kupa versenyeken megismerkedtem és barátságot kötöttem. Így nagyon hamar hozzászoktam a környezethez és könnyen át tudtam venni a verseny hangulatát.
– Mit járt a fejedben a verseny előtt?
– Naponta egy gyakorlat volt. Ez abból a szempontból nagyon jó volt, hogy nem kellett olyan sok mindenre koncentrálni, csak az adott napi gyakorlatra. Rossz volt viszont, hogy minden nap újra össze kellett szedni magam fejben és elvonatkoztatni attól, hogy az előző napi gyakorlat esetleg nem sikerült túl jól.
– És közben…?
– Izgultam, mielőtt engem szólítottak, de nagyon jól éreztem magam a szőnyegen.
– Hogyan értékeled a versenyen elért 75. helyezésed?
– Örülök, de tudom, hogy ennél többre vagyok képes!
– Hogyan fogadtak az itthoniak, milyen visszajelzéseket kaptál?
– Már a verseny előtt és közben is rengetegen szurkoltak és támogattak, ami nagyon jól esett. Mikor hazaértem a családom, barátaim és sporttársaim is izgatottan fogadtak, és gratuláltak az eredményhez. Örülök, hogy részt vehettem életem első világbajnokságán. Ez volt pályafutásom eddigi legjobb élménye. Köszönöm szépen az edzőimnek, Deutsch-Lazsányi Erika, Gelle Noémi és Lauber Zsófia felkészítését Szeretném megköszönni a sok szurkolást, buzdítást és támogatást, amit a szurkolóktól kaptam a versenyen.
Rg: Pigniczki Fanni nyolcadik, Wiesner Hanna a tizenkettedik helyen végzett az Európa-bajnokság egyéni összetett döntőjében
Rg: „ A magyar ritmikus gimnasztikának helye van az európai élvonalban” ‒ Deutsch-Lazsányi Erika
Ritmikus gimnasztika: kék-fehér fölény a magyar bajnokságon
Rg: Pigniczki Fanni a sportág történetének első egyéni Európa-bajnoki érmét nyerte meg, labdagyakorlatával ezüstérmes lett (VIDEÓ)