Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Tóth Eszter megcélozza a válogatottat (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.04.03 Frissítve: 2020.04.02 Kézilabda

„Továbbra is célom és vágyam, hogy bekerüljek a válogatottba. Nem érzem hátránynak a koromat, az akadályok egyébként sem riasztanának el.”

Karrierem legjobb formájában vagyok, talán a játékot is most élvezem leginkább – vélekedett klubunk irányítója, Tóth Eszter. – A tavaly nyári alapozás kezdetétől nagy erővel és kedvvel dolgoztam, feldob, hogy azóta is sikerült megőrizni a jó formát, ráadásul az MTK-val is remekül szerepeltünk. Sokan mondják, hogy későn érő típus vagyok, de most minden rendben van, ezért is visel meg lelkileg, hogy nem kézilabdázhatok, és talán ilyen csonkán ér véget az idény.

Eszti tartja, irányítóként továbbra sem a góllövés a legfontosabb feladata, pont azt szereti a posztjában, hogy előkészíthet a társaknak. Ugyanakkor a gólszám mutatja, valami gyökeresen megváltozott a játékában a korábbi idényekhez képest.

Egyrészt Vova, azaz az edzőnk, Golovin Vlagyimir már három éve mondja, hogy többet kellene vállalkoznom, szerinte inkább a régi kézilabdát jellemezte, hogy az irányítóposzton a kiszolgálószerep számít meghatározónak – folytatta irányítónk. – Másrészt ahogyan rutinosabb vagyok, én is érzem, hogy a kétes szituációkban nekem kell lőnöm. Elvárják tőlem, és mert megy a játék, nagyobb önbizalommal is teszem.

Az MTK Budapest története legjobb szereplésére készült, amelyben az irányító szerint nagy szerepe van Szöllősi-Zácsik Szandra érkezésének, aki rutinos kézilabdázóként összefogja a társaságot, és mindenki beállt a sorba, jó csapategység alakult ki. No meg a Vova-faktornak:

Amit megtanít, azt elvárja, de a többi edzőhöz képest türelmesebb a játékosokkal, a személyisége nyugalmat és biztonságot sugároz.

Eszti jó játékára sokan felfigyeltek, rengeteg pozitív visszajelzést kapott.

Sokaktól hallottam, hogy élmény nézni, amit a pályán csinálok, ezek a dicséretek persze jólesnek – folytatta a góllövőlista második helyezettje. – Továbbra is célom és vágyam, hogy bekerüljek a válogatottba. Nem érzem hátránynak a koromat, az akadályok egyébként sem riasztanának el. Bár látom, manapság inkább a fiatal tehetségeket keresik, hiszek benne, hogy egyszer lehetőséget kapok.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják.



Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!