Vívás – kard
Szatmári András

Torna: Szmirnov Anna első felnőttversenyére készül

Publikálva: 2021.03.04 Frissítve: 2021.03.04 Torna

Az MTK Budapest ifjúsági Eb-bronzérmes tornásza, Szmirnov Anna izgatottan várja, hogy a korosztályos éveit hátrahagyva a felnőttmezőnyben is kipróbálja magát márciusban.

Első felnőttversenyére készül az MTK Budapest 16 éves tornásza, Szmirnov Anna. A tavalyi év végén a törökországi Mersinben rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon csapattal bronzérmet szerző, felemáskorláton pedig az előkelő ötödik helyen végző sportolónk március 20-21-én a szuper-csapatbajnokságon lép újra szerekhez élesben.

A felkészülés mellett azonban a tizedik osztályos diák a tanulásra is hangsúlyt fektet, így az edzéseket most az online órákkal is össze kell hangolnia.

– Az Eb-re való felkészülés miatt összeszedtem némi lemaradást az iskolában, de ha mondhatom úgy, a suliban is visszanyertem a régi formámat. Amit csak tudtam, bepótoltam, és a jegyeim is egyre jobbak. A tanítási órák után minden hétköznap megyek a terembe és edzem. Az Eb után volt egy kis leengedés, de már újra teljes erőbedobással készülök, tisztítgatom a gyakorlataimat. Várom a következő versenyt, de tudom, hogy az elején furcsa lesz kicsit.

Anna korábban elmondta, hogy nagy változást jelent a korosztályváltás, és minden tornásznál különbözik, mennyi idő, amíg beletanul a felnőttek közötti versenyzésbe. Ő úgy saccolja, nagyjából egy évre lehet szüksége a beéréshez. Az idei tehát még csak tanulóesztendő a számára. A tapasztalatszerzést viszont már márciusban el lehet kezdeni, hiszen a szuper-csapatbajnokság után egy hétre a tervek szerint a szerbajnokságra is sor kerül.

– Az izgalom megvan bennem, hiszen eddig csak egy-két évvel idősebbek között versenyeztem. A lényeg, hogy amivel készülök, azt a legjobb tudásom szerint megcsináljam. Ha sikerül, kíváncsian várom, hogy ez elsőre mire lesz elég.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!