Atlétika
Szabó Beatrix

Tökéletes formaidőzítés

Publikálva: 2020.09.20 Frissítve: 2020.09.20 Kajak-kenu

Panyik Zsomborral beszélgettünk az olimpiai reménységek versenyéről.

Aligha sikerülhetett volna jobban a Brüll Alfréd Akadémia kajakosa, Panyik Zsombor számára az olimpiai reménységek versenye, hiszen három számban indult és három aranyérmet szerzett. Zsombi elmondta, mi volt a siker kulcsa.

– Az egész éves munkának, az edzőmnek, az edzéstársaimnak és a szüleimnek köszönhetem ezt a sikert, akik mindig, mindenben támogatnak.

Nem túlzás azt állítani, hogy klubunk fiatal kajakosa dominált a mezőnyben, hiszen 500-on egyesben és párosban is másfél másodperccel nyert, 1000 méteren pedig több mint három másodpercet vert a mezőnyre. Persze ez nem azt jelenti, hogy könnyű lett volna a dolga.

– Mindegyik versenyszám nagyon nehéz volt, és nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor elsőként értem célba. Ez volt a szezon legfontosabb versenye, ide időzítettük a formát, tehát nagyon örülök, hogy ilyen jól jött ki a lépés.

Zsombi azt is elárulta, mik voltak az előzetes célkitűzések, illetve hogy milyen taktikával indult neki a megmérettetésnek.

– Három aranyéremért mentem, ám akkor sem lettem volna elkeseredve, ha nem így sikerül. Az 1000 méterben és a párosban hittem leginkább, sejtettem, hogy ott jól fogok szerepelni. Az ezret azért is szeretem, mert jobban össze lehet tenni a versenyt fejben, és picit komplikáltabb a futam. Az 500 más, ott végig maximumon kell pörögni, aztán kiderül, meddig bírod.

Tehetséges sportolónktól zárásként azt is megkérdeztük, hogy alakul a közeljövő.

– Háromhetes pihenőre küldtek, amit tanulással, a családommal, a barátnőmmel és jó sok alvással fogok tölteni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!