Kézilabda
Dakos Noémi

Tizenhárom a javunkra (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.10.10 Frissítve: 2020.10.11 Kosárlabda női

A női első osztályú kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK hazai pályán 76–63-ra legyőzte a PINKK Pécsi 424 együttesét.

Szombat este a női NB I/A csoportos kosárlabda-bajnokság harmadik fordulójában a Magyar Bianka irányította TFSE-MTK Budapest a PINKK-Pécsi 424 csapatát fogadta. A mieink óriási elánnal vetették bele magukat a párharcba, és nem is kellett sokat várni az első triplára, amelyet Dúl Panka jegyzett. Ez kiválóan megteremtette az alaphangulatot, hiszen az első negyed végéig még Boros Berta és Alisia Jenkins is bedodta a maga hárompontosát. A hamar megjövő támadókedvet mi sem mutatja jobban, minthogy rögvest húsz ponttal megléptünk ellenfelünktől (31–11).

A folytatásban sem szűkült az olló a két együttes között, a lányok a második negyedben is kontroll alatt tartották az összecsapást, és főleg középtávoli dobásokból szereztek kosarat, Chanise Jankins mindjárt egymaga öt kétpontosig jutott. A nagyszünetre 49–25-ös állással mehettek a csapatok.

A mérkőzés második felére eldőltek az érdemi kérdések, a TFSE-MTK Budapest játékosai ennek ellenére nem lazítottak: olyan tempóban kosárlabdáztak, amellyel a rivális ezúttal nem tudott mit kezdeni. Na meg Bernáth Rékával sem, aki három triplával rukkolt elő az utolsó két etapban. Noha a pécsiek a második játékrészt nézve több pontot gyűjtöttek, a mérkőzést remekül kezdő, Magyar Bianka-csapat így is magabiztos diadalt aratott ().

TFSE-MTK–PINKK PÉCSI 424 76–63 (31–11, 18–14, 15–17, 12–21)
Pontszerzőink: Jenkins C. 17, Jenkins A. 17, Bernáth R. 13, Németh A. 11, Kovács V. 6, Dúl P. 6, Herman A. 3, Boros B. 3

A teljes mérkőzés megtekinthető itt.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!