Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
Zsomi kiválóan menetelt Splitben, ám a fináléban hátsérülése miatt feladni kényszerült a küzdelmet.
Teniszezőnk a horvátországi Challenger-tornán remekül teljesített. Az első mérkőzésén argentin ellenfele kényszerült feladni a párharcot, ezzel pedig Zsomi már a nyolcaddöntőben volt. A legjobb 16 között a boszniai Mirza Basics elleni sikerrel már a negyeddöntő várt rá, ahol orosz ellenfelét két szettben győzte le. A döntőbekerülésért honfitársával Valkusz Mátéval harcolt meg. Ezt az akadályt is könnyen vette, és már a fináléra készülhetett az ausztrál Cristopher O’Connell ellen.
Fotó: Hungarian Tennis facebook
Az első szettet az ausztrál nyert 6:3-ra, a másodikban pedig két játszma után félbeszakadt a találkozó, ugyanis kiválóságunk feladni kényszerült a mérkőzést. Már a párharc előtt hátfájdalmakkal küzdött, ám fájdalomcsillapítókkal megkísérelte a bravúrt. Sajnos a második szett két játszmáját követően feladni kényszerült a harcot, így karrierjének második Challenger-torna fináléján második helyet ért el. A horvátországi szereplésével fiatal sportolónk a 188. helyig lép előre a világranglistán, ami pályafutása új csúcsa lesz.
Szívből gratulálunk a finálés szerepléshez, illetve mielőbbi felépülést kívánunk!