Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Tenisz: Szabanin Natália számára nincs megállás (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.03.18 Frissítve: 2021.03.17 Tenisz

Piros Zsombor óta először került be a Top 10-be magyar teniszező a junior-világranglistán: a 17 éves Szabanin Natália brazíliai tornagyőzelmével kúszott fel a nyolcadik helyre.

A pozsonyi, a korábbi Grand Slam-döntős Dominika Cibulkova nevével fémjelzett Love 4 Tennis-akadémián készülő magyar versenyző, Szabanin Natália, az MTK Budapest sportolója annak reményében utazott el az év eleji dél-amerikai túrájára, hogy Top 10-es juniorjátékosként térjen haza.

Ám miután a február végi, Porto Alegrei első kategóriás ITF-juniorviadalon szettveszteség nélkül diadalmaskodott, a Top 10-es gondolat álomból valósággá vált.
Teljesen elégedett vagyok az ott nyújtott teljesítményemmel, nagyon örültem neki, talán a párosverseny miatt maradt egy kis hiányérzetem – nyilatkozta az Utánpótlássport.hu-nak Szabanin Natália. – Nem számítottam a tornagyőzelemre, mert ez zsinórban már a harmadik versenyem volt, ehhez a terheléshez pedig eddig nem szoktam hozzá. Az első két meccsen viszont sikerült átlendülnöm a fáradtságon, és akkortól úgy teljesítettem, ahogyan azt szerettem volna. Ami pedig a Top 10-be kerülést illeti, szép mérföldkőnek tartom, de semmi többnek. Nincs megállás, a felnőttmezőnybe is szeretném átmenteni ezeket az eredményeimet.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!