Atlétika
Kulunics Vince
Ugyan az első szettet elveszítette sportolónk, de a következő két etapban elért sikerrel nyerni tudott a székesfehérvári Challenger-torna első összecsapásán.
Zsombi a székesfehérvári, ATP Challenger-tornán a belga Kimmer Coppejans ellen kezdett. Ellenfele a világranglista 237. helyérőll, míg teniszezőnk a 179. pozícióból várta a párharcot. A meccs a belga számára indult kedvezően, hiszen rögtön elvette Zsombi adogatását, majd a sajátját hozva 2:0-ra vezetett.
Sportolónk 3:2-nél fordított, ám a belga előbb egyenlített, majd 5:3-nál újra ő vezetett. Fordulatos első szettnek lehettek tanúi a székesfehérvári nézők, ugyanis 6:5-nél újra Zsombi lépett el, le is zárhatta volna az első szettet, ha elveszi Coppejans adogatását, de ez nem jössz össze. 6:6 után a rövidítést végül a belga nyerte, így övé lett az első etap győzelme.
A második szettet Zsombi lehengerlően kezdte, 4:0-s előnyt alakított ki magának, és a folytatásban is mindössze egyszer hozta a belga a saját adogatását, így nagyon könnyedén, 6:1-re nyert Zsombi. A harmadik menetben kék-fehér teniszezőnk ismét ellépett 4:1-re, ám ellenfele szorosan a nyomában volt 4:3-nál. Zsombi végül újra előnybe került 5:3-nál, ahol sikerült pontot tennie a továbbjutó kilétére, hiszen 6:3-as sikerrel a meccset is megnyerte 2-1-re.
Székesfehérvár Challenger-torna
Coppejans K.‒Piros Zs. 7:6, 1:6, 3:6